Az egész Air Berlint megvenné a Ryanair

Egy az egyben vinné az ír fapados a német légitársaságot. Arra várnak, hogy további pénzügyi információt kapjanak az Air Berlinről. 

Ahogy mi is hírt adtunk róla, Thomas Winkelmann, az Air Berlin vezérigazgatója a napokban elmondta, hogy legkésőbb szeptemberben tető alá kell hozni az Air Berlin eladását, különben elveszhet az ügyfelek bizalma.

Hozzátette, hogy szerinte minden bizonnyal nem egy, hanem legalább két-három vevő lesz, tehát részekre szedik a német légitársaságot.

Az ír fapados, a Ryanair, ahogy várni lehetett a fizetésképtelenség bejelentése után egyből bejelentkezett az Air Berlinért, most viszont úgy nyilatkozott, Michael O’Leary, vezérigazgató, hogy a többi jelentkezővel ellentétben, ők egy az egyben felvásárolnák a német légitársaságot. 

Az üzlet megvalósításához azonban szükségesek még pénzügyi információk, ugyanis nem tudni, hogy mekkora mértékű átstrukturálásra van szükség, hogy mekkora veszteséggel működnek, és miért veszteséges a társaság.

A Ryanair vezére a Reutersnek kritizálta az Air Berlinnel szemben folyó fizetésképtelenségi eljárást is, szerinte ezzel csak a Lufthansát akarják megerősíteni.

A hírekre reagálva Thomas Winkelmann, az Air Berlin vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság májusban jelentette be, hogy partnert keresnek és azóta nyilvánosak a légitársaság gazdasági adatai is.

Forrás: Reuters


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.