Az Uber ellen tüntettek a román taxisok

Taxistüntetést rendezett Bukarestben a közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció szerdán, az Uber internetes fuvarmegosztó cég tisztességtelennek ítélt konkurenciája ellen tiltakozva, illetve az ennek teret engedő joghézag felszámolását követelve.

A kormány székháza elé több száz taxis és néhány tucat buszsofőr sorakoztatta fel járművét, forgalmi akadályt okozva a román főváros egyik legfontosabb útkereszteződésében. A háromórás megmozdulás idején a COTAR-hoz tartozó bukaresti taxisok beszüntették a munkát és nem szállítottak utasokat sem.

A kétnaposra tervezett megmozdulás folytatásáról letettek azt követően, hogy a COTAR tárgyalóküldöttsége ígéretet kapott a kormánytól: egy hónapon belül meghozzák a tiltakozók által sürgetett - a szigorú személyszállítási szabályokat az internetes fuvarmegosztóra is kiterjesztő - rendeletet.

A taxisok azt kifogásolják, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az Ubernél bárki személyszállításra használhatja autóját. Az internetes alkalmazás azt teszi lehetővé, hogy az Uber fuvarmegosztó szolgáltatást használó autósok és utasok egymásra találjanak.

A taxistüntetésre reagálva az Uber szerdán nyilatkozatban cáfolta az adóelkerülés vádját: szerintük a céggel szerződésben álló gépkocsivezetők ezrei magánvállalkozókként adóznak az Uber-alkalmazás révén szerzett jövedelmük után, utasaik pedig számlát kapnak a fuvardíjról, melynek 75-80 százaléka marad a sofőrnél, a többi pedig az Uberhez kerül. Az Uber maga is "szabályozáspárti" és az uniós ajánlásokkal összhangban álló szabályozást vár a román hatóságoktól - olvasható a cég közleményében.

Romániában 2015 februárjában, először Bukarestben kezdte meg működését az amerikai székhelyű Uber, amely Európában is terjeszkedni próbált. Ma már három másik romániai nagyvárosban - Brassóban, Temesváron és Kolozsváron - is elérhető a szolgáltatás. A cég adatai szerint egy éve még csak hetvenezer felhasználójuk volt, mára már több mint negyedmillióan töltötték le Romániában az Uber fuvarmegosztó alkalmazását.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.