hirdetés
hirdetés

Balatoni gyártású hibrid személyszállító gyorshajót vásárol a Bahart

Az európai piacon kialakultnál egyharmaddal olcsóbban juthat korszerű dízel-elektromos hibridmeghajtású gyorshajóhoz a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) még ebben a szezonban. Nem lezárt üzletről beszélnek, még csak "beszélgetésben vannak" a vásárlásról - hangsúlyozta dr. Halmos Gábor, a Bahart vezérigazgatója, aki a hajókat gyártó Aqwia Kft. vezetőjével, dr. Viszkei Andrással adott tájékoztatást a tervezett üzletről a hétvégén tartott Budapest Boat Show kiállításon.

hirdetés

Mint Halmos Gábor elmondta, a cégnél évek óta működik egy "gyorshajó üzletág". Az első 12 személyes hajót 2013-ban két 22 személyes hajóval bővítették. A korábbi háromezer fős forgalmat az új hajókkal 2014-ben 15 ezer főre növelték, miközben egyes időszakokban kapacitásgondjaik is voltak. Új lehetőségeket keresve kerültek kapcsolatba a Balatonkenesén és Balatonfűzfőn működő Aqwia Kft.-vel. Az Aqwia 22 személyes hajója elektromos motorral 8 kilométeres óránkénti sebességre lenne képes, ami nagyon elmarad a gyorshajóknál elvárt 40 kilométeres utazó sebességtől, de hibrid hajtással már ezeket az igényeket is kielégíti. A kettős hajtással egyszerre tud gyors lenni, miközben sokkal olcsóbbá válik az üzemeltetése, mert a kikötői manőverezéshez vagy nyílt vízen a "sétahajó" üzemmódhoz elég az elektromos hajtás is. Így nem csak olcsóbb, a környezetet is kevésbé terheli a hajó üzemeltetése.

Megláttuk, megszerettük és ezt a hajót 2015-ben mindenképpen rendszerbe kívánjuk állítani - összegezte álláspontjukat. Az idén egy hajó megvásárlására gondoltak, de a lehetőségek függvényében tovább akarják bővíteni a flottát a hibrid hajókkal. Az elsővel a Fonyód-Badacsony útvonalon erősítik meg a már jelenleg is ott közlekedő dízel hajtású gyorshajót.

Halmos Gábor (balról) és Viszkei András a 22 személyes hajó előtt. A kormánynál Balu kapitány, azaz Nyárádi Zoltán, aki az egyik gyorshajót jelenleg is vezeti (fotó: Győrffy Árpád)
Halmos Gábor (balról) és Viszkei András a 22 személyes hajó előtt. A kormánynál Balu kapitány, azaz Nyárádi Zoltán, aki az egyik gyorshajót jelenleg is vezeti (fotó: Győrffy Árpád)


Viszkei András elmondta, hogy közel tízesztendős fejlesztő munka eredményeként jutottak el magyar mérnökökkel, szakértőkkel a kisebb elektromos hajók megtervezésétől, megépítésétől a 10-13 méter hosszú, 20-40 fő befogadására alkalmas elektromos és hibrid hajók elkészítéséig. A fő céljuknak továbbra is az elektromos hajók fejlesztését tekintik, mert hisznek abban, hogy turisztikai szempontból óriási lehetőségek vannak ebben, miközben nem terhelik a Balaton környezetét. Sikereiket bizonyítja, hogy ma már több mint 70 elektromos hajójuk úszkál a tavon. A kedvtelési célú hajók mellé a tervezőik megalkottak két személyszállító hajót is. Egy 42 személyeset és azt a 22 személyeset, amilyent a Bahart is vásárolni szeretne. Ez a hajó 10 méter hosszú, 3,4 méter széles, a merülése 70 centiméter. A hajtását elektromosan egy 12 kW-os permanens mágneses szinkronmotor rendszer biztosítja zselés akkumulátorokból. Az akkumulátorokat a jövőben lehet, hogy korszerűbbre cserélik, de ma az ár-érték arány és a kezelhetőség szerint ezek a leggazdaságosabb. A dízel motorok kiválasztása még folyamatban van. Ezeknél is a nagy megbízhatóság, az olcsó szervízelhetőség, a hosszú élettartam és az alacsony fogyasztás a fő szempont.

A hajón a vendéglátási, higiéniai és biztonsági feltételeken kívül megfelelő tároló helyeket, sőt még hajóvezetői pihenőhelyet is kialakítottak. A hajó a személyszállítás mellett rendezvények megtartására is alkalmas. Abban bíznak, hogy a Balatonon kívül Európa más tavain is értékesíteni tudják majd mindkét típust.

Viszkei András kérdésünkre elmondta, hogy a végleges árat még nem alakították ki, de úgy gondolja, hogy az Európában kialakult áraknál legalább 30 százalékkal alatta marad, teljes felszereléssel, dízelmotorokkal 120 ezer euró alatt mindenképpen meg fog állni.

A hajó lentről mutatta igazán a méreteit a Budapest Boat Show-n (fotó: Győrffy Árpád)
A hajó lentről mutatta igazán a méreteit a Budapest Boat Show-n (fotó: Győrffy Árpád)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai