hirdetés
hirdetés

BeeRides: egy magyar startup terjeszkedése Nyugat-Európában

A 2015-ös sikeres budapesti start után megérkezett a Dortmund Airportra is a BeeRides, a reptéri car sharing (autómegosztó) szolgáltatása. Ez a hazai fejlesztésű, egyedi modell a tulajdonosoknak ingyenes parkolást, és bérbeadással – teljes Allianz biztosítás mellett – megtakarítást és bevételkiegészítést kínál. 

hirdetés

A magyar startup tervei szerint a közeljövőben további nyugat-európai desztinációkon is megjelenik szolgáltatásával, így több országban lehet majd például az általánoshoz képest féláron autót bérelni.  

Június végétől már a dortmundi reptéren is elérhető lesz ez a lehetőség, ahol naponta átlagosan 5 500 utas fordul meg.

A közösségi modell lényege, hogy a BeeRides szolgáltatást választók külföldi tartózkodásuk idejére (függetlenül attól, hogy bérelték-e az autót) ingyen használhatják a repülőtér közelében lévő parkolót, amivel már több ezer forintot takarítanak meg – miközben pénzhez jutnak, ha erre az időszakra bérbe adják autójukat, és ezzel nyaralási költségeik egy részét is fedezni tudják.

Az autótulajdonosnak tehát nem csak parkolási problémája oldódik meg, hanem távolléte alatt pénz is áll a házhoz. A bérlőnek is kedvező ez a konstrukció: az idelátogató a reptéren a megszokotthoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban bérelhet autót. „Felmérésünk szerint a BeeRides szolgáltatásait igénybe vevők mára összesen 100 millió forintot kerestek, illetve spóroltak meg” – tette hozzá Bősze Botond, a társaság ügyvezetője.

A BeeRides ez idáig 20 000 parkolási napot könyvelt el, az autóbérleti napok száma elérte a 9 000-t, és dinamikusan nő a felhasználók száma. Tapasztalataik szerint ma már vannak, akik hosszabb külföldi munkavállalásuk során szerzett jövedelmüket egészítik ki ilyen forrásból, egyre többen így adják bérbe az egyébként garázsban álló autójukat, vagy vásárolnak járművet BeeRides-bérbeadás céllal. 

Balról jobbra: Elena Matekina NRW Invest projektveztő, Szegner Balázs Magyarország Düsseldorfi főkonzulja, Bősze Botond BeeRides alapító
Balról jobbra: Elena Matekina NRW Invest projektveztő, Szegner Balázs Magyarország Düsseldorfi főkonzulja, Bősze Botond BeeRides alapító

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint szükséges az érdekképviseleteknek a mozgáskorlátozott turisták érdekeiért lobbizni?

Kiadónk társoldalai