Bringás 12 pont az I bike Budapesten

Újra több tízezer embert várnak az idén 5. I bike Budapest bringás felvonulásra, ahol gyerekektől idősekig bárki átbiciklizhet Budapesten úgy, ahogy máskor lehetetlen. Zenés piknikkel indul, majd az új útvonalon először Óbudát érintve 4 hídon, 2 rakparton, az Alagúton és az Andrássy úton halad végig a menet, ami a Városligetben bringaemeléssel ér véget. A demonstráció és örömtekerés célja, hogy Budapest következő főpolgármestere végrehajtsa azt a Kerékpárosklub által összeállított 12 pontot, amivel olyan város teremthető, ahol mindenki bringára tud ülni. „Egy olyan városban, ahol jó bringázni, ott jó élni. A felvonulás alatt már ilyen hely lesz a Budapest” – üzeni a Kerékpárosklub. A felvonuláson külön kisgyerekes szekciót is indítanak, és utcazenészek is várják a résztvevőket. Fél nap alatt több mint 5000-en jelölték vissza a Facebook eseményt.

A Kerékpárosklub által összeállított bringás 12 pontért tartják az idén ötödik I bike Budapest örömtekerést és demonstrációt. „Az I bike Budapest felvonuláson olyan várost csinálunk egy napra, ahol mindenki bringára tud ülni. Lezárt utakon tekerünk át Budapest legszebb, egyben leginkább fejlesztésre szoruló pontjain, a felvonuláson rövidített útvonalon várjuk a kisgyerekes családokat, hogy ők se maradjanak ki a bringabarát Budapest élményéből. Hiszen a városban, ahol jó bringázni, ott jó élni” – mondja a Kerékpárosklub. A szervezet 12 pontot állított össze az önkormányzati választásokra, olyan fejlesztéseket sorolva, melyekre a következő 5 éves ciklusban mindenképp szükség lesz a város bringázhatóbbá tételéhez. A 2024-ig szükséges fejlesztések 12 pontja a következő:

  • A belváros összekötése a külvárosokkal. - Dél-Pest, és Kőbánya hiányzó kapcsolatainak pótlása kerékpársávval a Baross utcán és az Üllői úton, kerékpáros fejlesztéssel a Kerepesi út, Jászberényi út, Soroksári út, Kőbányai út, Gyáli út mentén. - A Hűvösvölgybe vezető kerékpárút modernizálása. - A dunaparti Eurovelo 6 érje el a nyugat-európai szakaszok komfortját, és legyen alkalmas a tömeges használatra.
  • Épüljön kerékpárút a pesti alsó rakparton!
  • Lánchíd átadása az akadálytalan tömegközlekedés, kerékpáros, gyalogos, motoros közlekedés és taxik számára, kerékpársávval a hídfőkben és a József Attila utcán
  • Kétoldali kerékpársáv a Bajcsy Zsilinszky úton 
  • Lakóövezetek tehermentesítése a 30-as zónák és lakó-pihenő övezetek kiterjesztésével, forgalomlassító és csillapító módon.
  • Kerékpáros tengely kialakítása a Váci úti irodafolyosón a Nyugati tér és a Duna Plaza között 
  • Petőfi-híd felújítása kerékpársávokkal 
  • Érjen össze a Bartók Béla út két végén már megépült kerékpársáv! 
  • Induljon kerékpártároló-építési program! Új kerékpártárolók a legjobban hiányzó, népszerű úticéloknál, közintézményeknél, tömegközlekedési átszállóhelyeknél. Kisebb bürokráciát és ingyenes köztérhasználatot a lakossági kezdeményezéseknek! 
  • Hatékonyabb karbantartást: Több forrást, gyorsabb intézkedést, tartós javításokat a lakossági panaszok kezelésére, kerékpárutak lezárásánál tájékoztatás és terelőutak kijelölése.
  • Népszerűsítés és oktatás: Induljanak pozitív hangvételű szemléletformáló és oktató kampányok, épüljenek új tanpályák gyerekeknek
  • Felhasználóbarát Bubit: Jobb minőségű kerékpárokat, 21. századi ügyintézést, lakossági promóciót, az állomások sűrítését, bővítését kérjük.
  • +1: Kerékpárral is biztonságos Nagykörutat és Rákóczi utat!

    „Biztosak vagyunk abban, hogy a fenti listát bármelyik főpolgármester-jelölt beépítheti programjába. Tavaly is többen ültek kerékpárra Budapesten mint egy éve. Reprezentatív kutatásunk szerint a budapesti felnőttek 16%-a hetente kerékpározik, és pártokon átívelő, elsöprő támogatása van a biciklis fejlesztéseknek” – írja a Magyar Kerékpárosklub.

    4 híd, 2 rakpart, először Óbudán

    Az idei útvonal újdonsága, hogy a margitszigeti nagyrétről indulva először Óbudára teker át a várhatóan több tízezres menet, a III. kerületben még sosem volt biciklis felvonulás. Ezután a Margit- híd, a pesti alsó rakpart, a Petőfi-híd, a budai alsó rakpart és az Attila út érintésével átgurulnak az Alagúton, majd a biciklis fejlesztésre szoruló Lánchíd érintésével jutnak el az Andrássy útra. Meglepetés helyszíneken utcazenészek várják a felvonulást, aminek startjához több kerületből csapatos betekeréseket szerveznek. Az Oktogonon a menet elejéhez csatlakozhatnak a legkisebb bringások: a lezárt szervizúton haladó I bike Mini szekcióba azokat a családokat várják, akiknél a gyerekek már kinőtték a bicikliülést, de a teljes távot még nem tudják letekerni. A felvonulás a városligeti napozóréten ér véget, ahol piknik, dj-k, bringás fotózás, teherbicikli- tesztelés, közösségi szerelőműhely és bringás jótékonysági szervezetek is várják a felvonulást, ami a hagyományos bringaemeléssel ér véget.

    A menetet Hollandia új nagykövete, René van Hell nyitja meg. Hollandia idén 10. éve támogatja a magyar bringás fejlődést, segít megismerni azokat a megoldásokat, amiknek köszönhetően már több kerékpár van a holland háztartásokban, mint ahányan az országban élnek. A főszervezők célja, hogy a felvonulás a lehető legkevésbé akassza meg a várost. 400 önkéntes rendező jelentkezését várják, akik biztosítják a tömegközlekedés, a gyalogosok és több helyen az autók áthaladását.

    Facebook esemény itt: https://www.facebook.com/events/2840415026184577/

Forrás: Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.