Budapesti járatokat is töröl a Ryanair

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által közzétett listából. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói, a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított járatokat érinti. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.

A Ryanair azért hozta nyilvánosságra pontos tervet, mert az érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás.

Ahogy mi is megírtuk, a Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti.

Az első napokban azonban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést.

A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását.

A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. 

A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.

A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert.

Ennek következményeként a hajóüzó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat.

A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.

Forrás: MTI


Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.