Egymilliárd utas mellett is anyagi gondokkal küzd a berlini közlekedési vállalat

Az idén átlépheti az egymilliárdot a legnagyobb német közösségi közlekedési vállalat, berlini BVG utasainak száma.

A német főváros közlekedési vállalata tavaly minden korábbinál több utast szállított, és így kettős rekordot állított fel: történelmi csúcsnak számít a 997,8 fizető utas, és az általuk vásárolt jegyek értéke is, ez 636,3 millió euró volt.

A 13 ezer főt foglalkoztató cég a folyamatosan emelkedő jegyárak ellenére jó hírnévnek örvend, teljesítményét az utasok egytől ötig tartó skálán (ahol az 1 jelenti a legjobb értéket) 2,46-ra értékelték tavaly, ami a második legjobb eredmény a rendszeres adatfelvétel 1996-os kezdete óta.

A BVG több mint 1300 buszt és nagyjából 1600 metró-, és villamoskocsit üzemeltet. Tavaly járatainak 96,6 százaléka pontosan betartotta a menetrendet, ami kiemelkedő értéknek tűnik, mégis elmarad a városvezetéssel kötött finanszírozási szerződésben rögzített értéktől, a tartományi rangú Berlin kormánya így megvont a cégtől 3,7 millió euró támogatást - számolt be honlapján hétfőn a BZ című berlini lap.



A társaság anyagi gondjai egyre súlyosabbak, adósságállománya tavaly év végére 809 millió euróra emelkedett, ami minden korábbinál több.

A beruházási szükséglet viszont egyre emelkedik, a jelenlegi évi 250 millió helyett 2030-ban már 400 milliót eurót kell majd fordítani az infrastruktúra karbantartására és új járművekre, hogy ne csökkenjen a szolgáltatás színvonala.

Az egyik legnagyobb gond a bliccelés. Tavaly az ellenőrök 350 ezer érvényes jegy nélkül utazó személyt büntettek meg, összesen 6,8 millió euróra. Ugyanakkor a biztonsági szolgáltatásokra és a jegyellenőrök foglalkoztatására 16,5 milliót kellett kiadni. A legmagasabb büntetési tételt az idén nyáron 40 euróról 60 euróra emelik.

További gond a rongálás és a graffitizés. Évente nagyjából 5 millió eurót emészt fel a graffitik eltüntetése és a vandálok okozta károk felszámolása. A berlini rendőrség szerint a német főváros közlekedési vállalata vonzza a "graffiti-turistákat", csak tavaly 29 külföldi graffitifestő ellen indított eljárást.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.