Egymillliárdnál is többet költenének a fővárosi biciklikölcsönzőkre

Közösségi kerékpár-kölcsönzési rendszer létesülhet Budapesten, ha a Főpolgármesteri Kabinet hétfői álláspontját két hét múlva támogatja a Fővárosi Közgyűlés. A beruházás több mint 1,3 milliárd forintra becsült összegéből 420 milliót az önkormányzat vállalna.

Európai uniós pályázatot kívánunk benyújtani a Nagykörút és a budai rakpart által határolt területen üzemelő kerékpárkölcsönző-rendszer kialakítására - mondta Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, hogy az osztrák, német, francia, belga és spanyol mintára kialakítandó rendszer mintegy 1 200 biciklivel, s átlagosan 300-500 méterenként elhelyezett 70-80 férőhelyes dokkoló állomásokkal működne. A bérleti díjak a rövid idejű használatot ösztönöznék, hogy biztosíthassák a gyors forgást, a tömegközlekedési jelleget. Az igazgató közölte, hogy a beruházás több mint 1,3 milliárd forintra becsült összegéből 420 milliót az önkormányzat vállalna. A kerékpárkölcsönző-hálózat várhatóan a jövő év nyarától üzemelne. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes a kabinet elé benyújtott javaslatában kitér arra is, hogy az előzetes vizsgálatok alapján az üzemeltetés várhatóan évi 200 millió forintos költségének egy része az önkormányzat költségvetését terhelné. Ezt a pénzt a parkolási, behajtási díjakból, a dugódíjból vagy reklámbevételekből is biztosíthatják. (uniospenz.hu)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.