Eljutna a hétvégén A-ból B-be?

A március 15-ei ünnepi hétvégén számos rendezvényt tartanak Budapesten, amelyek miatt a forgalmat több helyen korlátozzák. A lezárások főbb közlekedési útvonalakat érintenek, változnak a tömegközlekedési járatok menetrendjei is. Az ünnepnap és az azt követő munkanap-áthelyezés miatt pedig változik a parkolás rendje is.

Március 15-én a következő változásokra kell számítani a tömegközlekedést választó utasoknak.

A 2-es villamosok a Kossuth Lajos tér zárása miatt üzemkezdettől várhatóan 19.00 óráig csak a Vágóhíd és a Boráros tér között közlekednek, a Boráros tér és a Jászai Mari tér között a 2V villamospótló autóbuszokkal lehet utazni.

A 70-es és 78-as trolibuszok 6.00 órától 19.00 óráig, a Kossuth Lajos tér lezárása miatt a térig eredeti útvonalon, majd a Vértanúk terén visszafordulva a Báthory utca - Szemere utca - Kálmán Imre utca, tovább eredeti útvonalon járnak. A Honvéd utcai megállót az Erzsébet királyné útja, aluljáró, ill. a Keleti pályaudvar felé a Szemere utca kereszteződése utánra helyezik át. A Vértanúk tere esetleges zárásakor a trolibuszok a Kozma Ferenc utcáig közlekednek.

A 115-ös autóbuszok üzemkezdettől kb. 13.00 óráig, majd 19.00 órától várhatóan üzemzárásig a Kossuth Lajos teret elkerülve, módosított útvonalon közlekednek, azonban minden menetrend szerint érintett megállójukban megállnak. Várhatóan 13.00 és 19.00 óra között azonban a buszok módosított, rövidített útvonalon, az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar között közlekednek.

A 47-es és 49-es villamosok 8.00 és 10.30 között–a Múzeum körút lezárása miatt–a Batthyány térre terelve közlekednek. A Kiskörút irányába utazóknak a Szent Gellért térről a 7-es illetve a 173-as autóbuszt, a Batthyány térről pedig a 2-es metrót ajánljuk.

A 109-es autóbuszok 8.00 és 21.00 óra között a Múzeum körút, majd a Deák Ferenc tér lezárása miatt megosztva közlekednek egyrészt Óbuda, Bogdáni út és Nyugati pályaudvar között 206-os, másrészt Kőbánya alsó vasútállomás és a Kálvin tér között 109-es jelzéssel.

Az 5-ös és a 178-as autóbuszok módosított útvonalon közlekednek az ünnepnapon. Várhatóan 9.50 és 10.50 között a Múzeum körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd és az Attila út lezárása idején. Ezen időszakban a Keleti pályaudvar, illetve Rákospalota felé a buszok nem érintik a Ferenciek tere, Astoria, Uránia és Blaha Lujza tér megállókat, terelt útvonalukon a következő ideiglenes megállókban lehet felszállni a buszokra: Rudas gyógyfürdő, Szent Gellért tér, Fővám tér, Kálvin tér, Corvin- negyed, Harminckettesek tere, Rákóczi tér, Népszínház utca. A Naphegy tér, illetve a Pasaréti tér felé kimaradnak a következő megállók: Blaha Lujza tér, Uránia, Astoria, Ferenciek tere, Szarvas tér, Dózsa György tér; az ideiglenes megállók: Blaha Lujza tér, Rákóczi tér, Harminckettesek tere (a 923-as busz megállói), Kálvin tér, Fővám tér, Rudas gyógyfürdő, Ybl Miklós tér, Clark Ádám tér.

Az 5-ös és a 178-as autóbuszok kb. 13.30 és 19.00 között, a Szabad sajtó út lezárása idején egyik irányban sem érintik a Ferenciek tere megállót. Az ideiglenes megállók a Keleti pályaudvar, illetve Rákospalota felé: Rudas gyógyfürdő, Szent Gellért tér, Fővám tér, Kálvin tér. A Naphegy tér, illetve a Pasaréti tér felé pedig a Kálvin tér, Fővám tér, Rudas gyógyfürdő megállókban állnak meg a buszok.

A 7-es, 7E, 173-as és a 173E autóbuszok módosított útvonalon közlekednek kb. 9.50 és 10.30 között, a Múzeum körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd zárása idején. Ebben az időszakban a pesti végállomások irányában a buszok nem érintik a Rudas gyógyfürdő, Ferenciek tere, Astoria, Uránia, Blaha Lujza tér megállókat. A terelt útvonalukon a következő ideiglenes megállókban lehet felszállni a buszokra: Fővám tér, Kálvin tér, Corvin-negyed, Harminckettesek tere, Rákóczi tér, Népszínház utca. A budai végállomások irányában kimaradó megállók: Blaha Lujza tér, Uránia, Astoria, Ferenciek tere, Rudas gyógyfürdő. Az ideiglenes megállók: Blaha Lujza tér, Rákóczi tér, Harminckettesek tere, Kálvin tér, Fővám tér. Ebben az időszakban a gyorsjáratok is megállnak a Szent Gellért téren.

A 7-es, 7E, 173-as és a 173E autóbuszok kb. 13.30 és 19.00 óra között, a Szabad sajtó út lezárásának idején egyik irányban sem érintik a Rudas gyógyfürdő illetve a Ferenciek tere megállókat. Az ideiglenes megállók mindkét irányban a Fővám tér és a Kálvin tér.

A 8-as és 112-es autóbuszok módosított útvonalon közlekednek kb. 9.50 és 10.30 között, a Múzeum körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd zárása idején. Ekkor a buszok nem érintik az Erzsébet híd, pesti hídfő (csak a 8-as), Ferenciek tere, Astoria, Uránia, Uránia végállomás, illetve az Uránia, Astoria, Ferenciek tere, Erzsébet híd budai hídfő megállókat. Az ideiglenes megállók: Szent Gellért tér, Fővám tér, Kálvin tér (ideiglenes végállomás), Fővám tér, Rudas gyógyfürdő.

A 8-as és 112-es autóbuszok kb. 13.30 és 19.00 óra között a Szabad sajtó út lezárásának idején egyik irányban sem érintik az Erzsébet híd, pesti hídfő és a Ferenciek tere megállókat. Az ideiglenes megállók az Uránia irányában a Szent Gellért tér, a Fővám tér és a Kálvin tér, míg a budai végállomások irányában a Kálvin tér, a Fővám tér és a Rudas gyógyfürdő.

A 16-os autóbuszcsalád járatai a Budai várban tartandó programok miatt egész nap megosztva közlekednek: a 16A buszok a Széll Kálmán tér és a Bécsi kapu tér között, a 16-os buszok pedig a Deák Ferenc tér (illetve a Nyugati pályaudvar) és a Dísz tér között járnak.

Ezen felül a 16-os buszok üzemkezdettől 13.00 óráig, majd kb. 20.00 órától üzemzárásig a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között közlekednek, a régi 16-os autóbusz útvonalán járnak. Az ünnepi menet idején, kb. 10.20 és 11.00 óra között a Palota út lezárása miatt a Deák Ferenc tér és a Széll Kálmán tér (Várfok utca) között járnak. 13.00 és 15.00 óra között, a Széchenyi István tér lezárása miatt a Dísz tér és Batthyány tér között közlekednek. Kb. 13.20 és 13.50 között, a felvezető menet idején a Batthyány tér és a Széll Kálmán tér (Várfok utca) között járnak a Clark Ádám téren és a Budai Váron át. 15.00 órától kb. 20.00 óráig a Dísz tér és Nyugati pályaudvar között közlekednek a belvároson át az autóbuszok, a Deák tér lezárása miatt.

A 105-ös autóbuszok 13.00 és 15.00 között, a Széchenyi István tér lezárása és az Andrássy úti menet idején megosztva közlekednek egyrészt az Apor Vilmos tér és a Batthyány tér között, másrészt a Gyöngyösi utca és a Hősök tere között, rövidített útvonalon közlekednek. 15.00 és kb. 20.30 között bár teljes útvonalukon közlekednek, de a Deák Ferenc tér lezárása miatt kihagyják az Erzsébet téri betérőt, ezért az Apor Vilmos tér felé a József Attila utcában kialakított ideiglenes megállóban -a módosított útvonalon közlekedő 16-os busszal együtt–megállnak.

A 86-os autóbuszok 16.45 és 18.30 között a Bem József tér zárása miatt megosztva közlekednek egyrészt Újbuda, Függetlenségi Park és a Döbrentei tér között, másrészt pedig 17.20-ig Óbuda, Bogdáni út és a Batthyány tér, majd 18.30-ig Óbuda, Bogdáni út és Margit híd, HÉV állomás között.

Fontos megjegyezni, hogy a fenti módosítások tájékoztató jellegűek, operatív intézkedések során akár jelentős változásokra is számítani lehet.

Március 15-én a tömegközlekedési járatok az ünnepnapi (vasárnapi vagy hétvégi) menetrendjüknek megfelelően, míg másnap, 16-án, pénteken a szombati (vagy hétvégi) menetrendnek megfelelően közlekednek. Március 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap a szokásos hétvégi forgalmi rend lesz érvényben.

Az áthelyezett munkanap miatt március 24-én, szombaton az iskolaszüneti pénteki menetrend szerint közlekednek a járatok.

Közúti lezárások

A március 15-i állami ünnepségek miatt tilos megállni a táblákkal jelölt helyeken a rendezvények végéig: kedd este 18 órától a Várban a Dísz téren. Szerda déltől a budai vár környékén az Attila úton a Szarvas tér és a Dózsa György tér között; a Dózsa György téren, a Palota úton, a Hunyadi János úton, a Tárnok utcában, a Szentháromság utcában, az Úri utcában, az Országház utcában, a Színház utcában, a Szentháromság téren, a Kapisztrán téren, a Bécsi kapu téren és a Váralja utcában.

Szerdán 12 órától megállási tilalom lesz a Kossuth Lajos tér környékén az Alkotmány utcában, a Vértanúk terén, a Vajkay utcában, a Szalay utcában, a Balassi Bálint utcában, a Széchenyi rakparton, az Olimpiai parknál, az Október 6. utcában és az Arany János utcában.

A Nemzeti Múzeum térségében a Múzeum körúton, a Pollack Mihály téren, a Puskin utcában, a Trefort utcában, a Múzeum utcában, az Ötpacsirta utcában, a Reviczky utcában, a Bródy Sándor utcában és a Szentkirályi utcában lesz érvényben megállási tilalom szintén szerdán déltől.

Szerda este 18 órától a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Széchenyi István téren az MTA előtti parkolóban, a pest alsó rakparton a Lánchíd mindkét oldalán és a Szent István parki lehajtónál, a József nádor téren, a Döbrentei téren, az Apáczai Csere János utcában, a Szalay utcában, a Nyugati téri parkolóban, a Kodály köröndön, a Városligetben az Olof Palme sétányon és Budán a Bem téren, valamint este nyolc órától a Lánchíd utcai parkolóban is tilos lesz megállni.

Március 15-én az állami ünnepségek miatt a rendezvények végéig lezárják a forgalom elől a következő útszakaszokat:

Reggel 6 órától este 19 óráig a Kossuth Lajos teret és az Alkotmány utcát. Ugyancsak reggel hattól zárják le a budai vár területét a Fortuna köztől és a Szentháromság utcától a Dísz térig, az Úri utcát, a Kapisztrán teret, a Dísz teret és a Tárnok utcát.

Reggel 7 órától a Múzeum körutat, a Szentkirályi utcát, a Puskin utcát, a Múzeum utcát, a Bródy Sándor utcát, a Pollack Mihály teret, a Reviczky utcát és az Ötpacsirta utcát.

Reggel 8 órától fél tízig az Alkotmány utca–Kiskörút útvonalat és a Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út–Dózsa György tér–Palota út útvonalat zárják le a forgalom elől.

Délelőtt 10 órától forgalomkorlátozások várhatók a Károly körúton és az Erzsébet téren 21 óráig, 12.30-tól felvonulás indul a Kodály körönd–Andrássy út–Erzsébet tér–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon. 11 órától várhatóan délig rendezvényt tartanak a Belvárosban a Petőfi téren. 11 órától motoros felvonulás okozhat fennakadást egyebek közt a Jagelló út–BAH–csomópont–Alkotás utca–Krisztina körút–Vérmező út–Margit körút–Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út, az Erzsébet tér–Károly körút–Dohány utca–Síp utca–Rákóczi út–Kerepesi út–Veres Péter út–Szabadföld út 3-as főút kivezető szakasza útvonalon. 11 órától futóverseny indul Pestszentlőrincen a Kastélydombról a Nemes utca–Királyhágó utca–Halomi út–Száva utca –Gyékény tér–Dráva utca–Bököny utca–Mályinka utca–Fogoly utca–Péterhalmi út –Kettős-Körös utca–Lőrinci út–Vezér utca–István utca–Kastélydomb útvonalon. Ezekben az utcákban szintén időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani.

Délután 13.30 és 15 óra között lezárásra kell számítani egy felvonulás miatt a Dísz tér–Hunyadi János utca–Lánchíd–József Attila utca–Október 6. utca–Arany János utca–Bajcsy-Zsilinszky út és a Nyugati tér–Nagykörút–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon. 14.15-től a Nyugati tér–Szent István körút–Jászai Mari tér–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon, 14.30 órától a Jászai Mari tér–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalon kell ugyancsak forgalomkorlátozásra számítani.

15.30-tól demonstráció kezdődik az út teljes lezárása mellett a Szabad Sajtó úton. A korlátozás várhatóan 19 óráig tart.

16.45-től felvonulás indul Erzsébet híd–Döbrentei tér–Döbrentei utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér útvonalon. Itt várhatóan 18.15-ig kell kisebb nagyobb korlátozásokra számítani.

Az érintett rendezvények környezetében több helyen kell számítani megállási, illetve várakozási tilalomra.

A lezárások és terelések tényleges időpontja a rendőrség operatív döntése alapján változhat.

Parkolás

A BKK működési területén az ünnepnap, illetve a március 16-i áthelyezett pihenőnap miatt a következő változásokra kell számítani a parkolást illetően.

Március 15-én, csütörtökön valamint, március 16-án, pénteken a főváros teljes területén díjmentes lesz a közterületi parkolás. Tekintettel arra, hogy a pénteki nap helyett március 24-e (szombat) munkanapnak minősül, ezért a szombati nap díjköteles.

A BKK által üzemeltetett P+R parkolók a hosszú hétvégén is a megszokott rend szerint működnek, tehát Kőbánya-Kispesten, Újpest-Városkapunál, a Margitszigeten, Budagyöngyénél a megszokott rend szerint fizetni kell a parkolásért. Ugyanez érvényes a városligeti autóbusz parkolóra is.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.