Épül a híd, megújul a zsilip Baján

Baja polgármesterének tájékoztatása szerint Több mint kétmilliárd forintból 2019-re megépül a bajai Ferenc-csatorna új hídja és 2021-re megújul a Deák Ferenc-zsilip is.

Új híd

Fercsák Róbert elmondta: az 1938-ban épült híd állapota az utóbbi évtizedekben jelentősen romlott, útburkolata több helyen megrepedt, az időjárás pedig az átkelő vaskorlátait sem kímélte, ezért néhány éve 16 tonnás súlykorlátozást kellett bevezetni. Így a környékben működő mezőgazdasági vállalkozások munkagépeikkel már nem használhatták a hidat.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kiemelte: a 80 éves híd az Innovációs és Technológiai Minisztérium út- és hídfelújítási támogatása révén, hazai finanszírozással mintegy 900 millió forintból újulhat meg. A beruházásnak köszönhetően egy új, korszerű, súly- és iránykorlátozás nélkül használható híd épül, amelyen a jövőben az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros út is átvezet majd. 

Az új híd építése a Deák Ferenc-zsilip felújításával egyidejűleg zajlik, ezért először egy terelőút kialakítására volt szükség. A régi híd elbontását követően kezdődhet meg az új alapozása, felépítése, majd a csatlakozó útszakaszok felújítása.A munkálatok várhatóan 2019 nyarán fejeződnek be. Addig kezdetben a híd közelében megépült terelőúton, majd az új hídon is egy nyomon, váltakozó irányban haladhat a forgalom - tette hozzá a szóvivő.

Deák Ferenc-zsilip 

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője emlékeztetett: a bajai Deák Ferenc-zsilip Magyarország egyik legrégebbi, árvízvédelmi szempontból országos jelentőségű, ma is üzemelő létesítménye. A több mint 140 éves zsilip épített szerkezeteinek és elzáró berendezéseinek átfogó rekonstrukciójával pedig még sokáig üzemben is tartható - tette hozzá.

A beruházás a Környezeti és energiahatékonysági operatív program (Kehop) mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából valósul meg. Az augusztusban elkezdődött munkálatok során a felvízi és alvízi ideiglenes elzárások kiépítését, és a munkatér víztelenítését követően jelenleg a falszerkezetek visszabontásán dolgoznak. Ezt követően kezdődhet az újjáépítés, a tápzsilip pilléreinek és boltozatainak felújítása. A későbbiekben új vízrajzi mérőeszközöket építenek be, és javítják vagy cserélik a korlátokat, lépcsőket, burkolatokat, illetve közművezetékeket is. Az árvízi biztonságot nagymértékben növelő, várhatóan 2021 októberére megújuló Deák Ferenc-zsilip külső megjelenésében a jövőben is  hű lesz egykori állapotához - fogalmazott Siklós Gabriella.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.