Európa hetedik legnagyobb repülőtere

Ez pedig München a 2010-es utasforgalma alapján, mely 35 millió főt tett ki. Munkatársunktól

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez 6 százalékos növekmény 2009-hez képest. A jelentős számú utasnak (is) köszönhetően a bajor főváros légikikötője 125 millió eurós, adózás utáni profitot könyvelhet.

Hosszú távon a repülőtér további jelentős forgalombővüléssel számol, ennek megfelelően fejleszt is. Februárban kapott zöld utat a 2-es terminál, a főépülettől különálló, úgynevezett szatelit egysége. A kettes terminálhoz egy földalatti folyosóval csatlakozó egység önmagában évente mintegy 11 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas. Az alagúton keresztül a 2-esből teljesen automatikus vonatok szállítják az utasokat a szatelithez. A 2015-ben elkészülő épület 123 ezer négyzetméteren kínálja majd az összes fontos repülőtéri szolgáltatást.

Akár Irkutszkba is

A fenti forgalom könnyen összejön ebben a légikikötőben, elég csak a nyári menetrend újdonságaira egy pillantást vetni. A KLM növeli járatsűrűségét Amszterdam és München között, ezzel naponta hat járatpár közlekedik. Naponta indít a Lufthansa járatot Sao Paoloba, Mumbaiba, Szöulba és Szingapúrba. Frankfurtba napi 14-re növekszik a járatok száma. Sűrít a Royal Jordanian Ammánba, újdonságként indul az örmény Armavia járata hetente háromszor Jerevánba. Szintén új az Air China athéni járata hetente kétszer. A Croatia Airlines Zadarba indít heti két járatot. A SAS Oslo-ba indít heti 6 járatot, a TUIfly Tel Avivba heti két alkalommal repül új járatán, valamint a távoli Irkutszk is elérhetővé válik hetente kétszer a Yakutia Airlines új járatának köszönhetően.


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.