Fejlesztések több vonalon

Felújítják a Budapest–Esztergom és a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalat. A legforgalmasabb elővárosi vasúti közlekedési útvonalakon vonatpótló buszok járnak.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bő két hónapja, hogy nagyarányú fejlesztések indultak a Budapest – Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalon. ANemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megindított beruházásban a Pilisvörösvár – Esztergom vonalszakaszon, mintegy 33 kilométeren újítják fel a vasúti pályát 2013 végéig. A pályaépítési munkák miatt módosítani kellett a személyszállító vonatok menetrendrendjét, illetve meg kellett szervezni, rendelni a buszos vonatpótlást. Ennek részleteiről a vasúti közlekedést helyettesítő buszos pótlásért felelős MÁV-START Zrt. és a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábban – 2012. június 12-én – már tartott sajtótájékoztatót. Elhangzott, a nyári menetrend időpontjától kezdve miként lép életbe a 2-es és 4-es vonali vágányzár, s hogyan közlekednek a vonatok helyett Pilisvörösvártól Esztergomig, illetve Esztergom és Nyergesújfalu között a vonatpótló autóbuszok. 

A tapasztalat és a visszajelzések azt mutatják, a MÁV-START megbirkózott a helyzettel: egyetlen utas, egyetlen utas-csoport sem maradt le egyetlen járműről sem, s a közlekedésben csupán kisebb késések adódtak.

Az utasigényeket elemezve és a várható megnövekvő utaszámmal számolva a személyszállító vasúttársaság augusztus 27-től december 8-ig régi-új menetrendet hirdet a vonalon, amelynek lényege, hogy a Budapest Nyugati pályaudvar és a Pilisvörösvár között a jelenleg is érvényes menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok, de a vasútvonal felső szakaszán közlekedő, betűjelzéssel ellátott vonatpótló autóbuszok technológiájában, megállóhelyeiben az utasforgalmi elvárások szerint finomítások történtek. A vonatpótló buszok továbbra is párosával állnak ki minden vonathoz, s összesen 20 darab légkondicionált busz (14 db szóló és 6 db midi, a közúton nehezen megközelíthető vasútállomások kiszolgálására) közlekedik, hogy valamennyi Budapestről Pilisvörösvárra érkező vonathoz, illetve visszaúton Esztergom és Pilisvörösvár között a Budapest felé tartó vonatokhoz, eljuttassák az utasokat. Ez a busz mennyiség a vágányzár előtt a vonalon közlekedő Desirók kapacitásához közeli létszámú utasnak nyújt közösségi közlekedési lehetőséget.

A Budapest – Székesfehérvár vonal

Sokak számára ismert és már szemmel is jól látható a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal teljes átépítése. Akik Fehérvár felé utaznak, érzékelhetik a korszerű, zötyögés-mentes vasúti pályatestet, de az egész megújuló infrastruktúrát is.

Megszépültek a vasútállomások, bennük korszerű személypénztárak emelik a szolgáltatás színvonalát. A beruházáshoz kapcsolódik a második vágány megépítése a Kelenföldi pályaudvar - Érd alsó - Tárnok közötti szakaszon. Ezek a munkálatok 2012. szeptember 5-én kezdődnek, s ennek következtében 2013. június 15-ig nem közlekednek itt a vonatok. Illetve az előkészítő munkák és egyéb vasút-technológiai okból 2012. augusztus 27. és szeptember 4. között már módosul a menetrend, s a martonvásári elővárosi vonatok csak Érd alsóig közlekednek.

A 2012. szeptember 5-től életbelépő változások:

  • Az Érd alsói szakasz valamennyi személyszállító vonata a pusztaszabolcsi (40a) vonalra, Érd felső felé terelődik, módosított menetrenddel, de megtartva a székesfehérvári (30a) vonal jelenlegi szolgáltatási kínálatát. A martonvásári elővárosi vonatok is a teljes útvonalukon közlekednek.
  • Ezen az elővárosi szakaszon Albertfalva utasforgalma szünetel, ugyanakkor Budafok megállóhelyen a székesfehérvári vonatok megállnak a vasútvonal párhuzamossági jellegét illetően. Ugyancsak megállnak a személyvonatok Budatétény megállóhelyen is, ugyanis a helyi és környéki utasokat szállító autóbuszok innen indulnak.
  • A vonatpótló autóbuszok fel-lehordó működési elvnek megfelelve közlekednek a következő megállási helyekkel: Érd, Kálvin tér (VOLÁN buszmegálló); Budapest, Tétényi út (VOLÁN buszmegálló); Budapest, Nagytétény vasútállomás (BKV/VOLÁN buszmegálló), valamint Budapest, Budatétény vasútállomás (Campona)

Összesen 2 pár vonatpótló busz közlekedik az Érd – Budatétény szakaszon, amelyeket további két pár egészít ki hétfőn reggel és péntek délután a csúcsidőben.


Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.