Felújítás a 4-6-os villamos vonalán

A Széna tér és a Margit utca, továbbá a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen közel 2 kilométeres szakaszon újítja fel idén a BKV Zrt. a 4-es és a 6-os villamos vonalát az iskolai nyári tanítási szünetben.

A nagykörúti villamosvonal érintett részein többségében 2010 előtt – van, ahol közel 20 éve – végeztek utoljára nagyfelújítást, ezért idén nyáron a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát; ennek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások gyorsabban elvégezhetők lesznek.

A felújítás miatt nem közlekednek a nagykörúti villamosok a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között várhatóan június közepétől, valamint a Margit híd, budai hídfő és a Széll Kálmán tér között július első felétől a tanítási szünet végéig. Az érintett szakaszokon a villamosok helyett alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok közlekednek majd, a járatok haladását buszsávok és további forgalomtechnikai intézkedések segítik. A villamospótlás óhatatlanul okoz majd kényelmetlenségeket a térség közlekedésében, ugyanakkor a közlekedési szolgáltatócégek mindent elkövetnek és megtesznek a megszokottnál nehezebb körülmények enyhítésére. A belváros kényelmesebb elérése érdekében egész nyáron sűrűbben közlekedik a 2-es villamos és az M4-es metró.

A Margit körút érintett szakaszán – ahol a nyáron több, mint 800 méter hosszon építik át a villamosvágányt – utoljára 2000-ben végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát, azóta csak lokális beavatkozásokra került sor.

Dél-Budán, a most felújítás alá kerülő vonalszakaszon utoljára 1996 és 2000 között, illetve egy-egy rövidebb szakaszon 2010 és 2013 között végeztek nagyobb rekonstrukciót, most mintegy 1000 méteren cserélik a sínpályát, a kitérőket, továbbá a Petőfi hídon a dilatációs szerkezetet is.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.