Felújítás után újranyit az ország legrégebbi kisvasútja

Szombattól újraindulnak a szerelvények a Baranya és Somogy vármegye határán, Almamellék és Sasrét között kanyargó, közelmúltban felújított erdei kisvasúton - közölte a "Zselici csühögőt" fenntartó Mecsekerdő Zrt. a honlapján.

Azt írták: a Zselici csühögő becenevet viselő népszerű turistalátványosság pálya- és járműrekonstrukciójára 346 millió forintos kormányzati támogatást fordítottak az elmúlt hónapokban. Az ország legrégebbi, több mint százhúsz éves kisvasútjának korszerűsítése során megújult a teljes nyomvonal, így a kitérők, a megállóhelyek, az útátjárók, illetve az átereszek és a vízelvezető rendszer, továbbá felújították a szerelvényeket és új panorámakocsit is üzembe helyeztek. A kisvasút rekonstrukcióján túl a vonal kiindulópontja, a korábban a Kaposvárt és Szigetvárt egykor összekötő, a hetvenes években felszámolt normál nyomtávú vasútvonalhoz tartozó régi almamelléki vasútállomást is renoválták.

A monarchia korabeli jegyeket viselő épületben felfrissítették a vasúttörténeti bemutatóhelyet, és a környék egykori birtokosa, Báró Biedermann Rezső korát látványos makettek, körbejárható terepasztal, érintőképernyős terminálok, interaktív játékok és ismertető anyagok idézik meg. Mindezek mellett megépült egy fedett, könnyűszerkezetes kültéri váró, valamint kültéri kiállítási elemmel bővült az állomásépület környezete - sorolták a közleményben.

A beszámoló szerint a kormányzat az erdei kisvasutak turisztikai jelentőségét felismerve 20 millárd forint állami támogatást biztosított felújításukra, míg az erdők közjóléti szolgáltatásainak fejlesztéséért több mint 27 milliárd forintot biztosított a kabinet az elmúlt években. A hat kilométeres szakaszon mintegy 25 percen át kanyargó szerelvényeivel a "Zselici csühögő", hivatalos nevén az Almamelléki Állami Erdei Vasút az ország két 600 milliméteres nyomtávú kisvasútjának egyike; a másik a Börzsönyben, Kemencén található.

Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár-Szigetvár vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat. Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózat elsősorban az itt kitermelt fa nagyvasúthoz szállítására szolgált, de komoly személyforgalmat is bonyolított, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába. A Kaposvár-Szigetvár vasútvonal megszüntetésével a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági funkciója 1991-ben megszűnt, de a Sasréti Erdei Iskola miatt jelentős turistaforgalmat bonyolított.

Éppen ezért különösen fontos a most lezajlott felújítás, amely a Mecsekerdő Zrt. turisztikai beruházásainak fontos eleme - olvasható az erdőgazdálkodási vállalat közleményében. A március 11-től hétvégén és ünnepnapokon 10 és 16 óra között közlekedő turistalátványosság menetrendjéről, illetve a jegyárakról a www.mecsekerdo.hu oldalon lehet tájékozódni.


Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren

Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.