Hamarosan akár 4 órát is nyerhet a Belgrád-Zágráb vasútvonalon

Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.

Zorana Mihajlovic szerb, valamint Oleg Butkovic horvát tárcavezető abban állapodott meg, hogy a két ország közösen újítja fel a 10-es páneurópai közlekedési folyosó részét képező, 412 kilométer hosszú vasútvonalat. A Száva folyó völgyét követő vasút az egyik irányban Ljubljana és Salzburg felé, a másik irányban pedig Szkopje és Szaloniki felé folytatódik. 

A tervek szerint a vonatok a jövőben óránkénti 160 kilométeres sebességgel tudnak haladni a kétvágányú, villamosított vasútvonalon. Jelenleg vannak olyan részek, ahol óránként csupán 30 kilométeres sebességgel közlekedik a vonat a sínek rossz állapota miatt.

A vasútvonal 116 kilométeres szerbiai, valamint 296 kilométeres horvátországi szakaszán 2019-ben kezdődhet meg a felújítás. A szerbiai szakasz felújításához várhatóan 250 millió euróra lesz szükség, a horvátországi szakasz pedig egymilliárd euróba fog kerülni - közölték az illetékesek.

A pénteken aláírt memorandum értelmében a felek felújítják a vasúti infrastruktúrát, megkönnyítik a határátkelést, valamint közösen pályáznak az európai uniós támogatásokra.    

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.