hirdetés
hirdetés

Hamarosan lesz új fapados váró Ferihegyen, de pontosan nem tudni, mikor

A kormányközeli Magyar Nemzet csak arról számolt be, készül az terminál, még az idén elbúcsúzhatunk a mostani bádogtermináltól.

hirdetés

Hamarosan megszűnik a ferihegyi repülőtér sokat bírált bádogrészlege. Ehhez csak az kell, hogy átadják a forgalomnak az új épületszárny – vagy ahogy a reptéren nevezik: móló – első ütemét, amit a Budapest Airport (BA) a diszkont-légitársaságok utasainak kiszolgálására építtetett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A reptér üzemeltetője nem erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését, de a lap több építőipari forrásból így értesült.

A korábban tervezett Ferihegy 2C terminál – tehát nem a jelenlegi bádogváros – helyén épül az egyszintes létesítmény, amelyben a XXI. századi igényeknek megfelelő komfortfokozattal felszerelt, azaz ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja az utasokat, akik a terminál kapuin át a reptéri betonra lépnek majd, ahonnan autóbuszok viszik őket a repülőgépekhez. A könnyűszerkezetes móló építését három ütemben tervezik, és most az első megnyitására kerülhet sor. A második etapban elkészült rész az év közepén, a harmadikban megépítette az év végén nyitják majd meg. A kormány tavaly július végén jelentette be, hogy a reptérkezelő átépíti a diszkontjáratok be- és kiszállítására szolgáló bádogépületeket és a hozzájuk tartozó sétálós folyosórendszert. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón azt mondta, hogy 2020. január 1-jével rendeleti úton tiltják be a bádogterminál használatát, ha nem lesz változás.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai