Három főváros egy járattal

Tegnap írtunk róla, hogy szeptember 19-én indul a belorusz légitársaság új Minszk-Budapest-Belgrád járata. A Budapest Airport a Belavia járatnyitásáról újabb részleteket közölt. 

Hamarosan már foglalni is lehet a Belavia fehérorosz légitársaság szeptemberben induló új járatára, ami egyszerre három fővárost köt össze: Minszket, Budapestet és Belgrádot. Az új járat tovább növeli a Budapestről elérhető közép- és kelet-európai fővárosok számát, ami erősíti a budapesti repülőtér régiós szerepét.

Szeptember 19-től egyszerre két különleges desztinációval bővül a Budapest Airport kínálata: Fehéroroszország fővárosa, Minszk még soha nem volt közvetlen járattal elérhető Budapestről, Szerbia fővárosa Belgrád pedig a Malév leállása óta hiányzott a kínálatból. Szeptembertől mindkét fővárosba a fehérorosz Belavia légitársaság gépeivel lehet eljutni, miután megkapták a repülési jogot heti két alkalommal a Minszk – Budapest – Belgrád – Budapest – Minszk útvonalra. A járatok minden héten hétfőn és csütörtökön közlekednek.

Hosszú, többfordulós tárgyalássorozat során sikerült a Budapest Airport szakembereinek elérni, hogy a Belavia gépei két városba is eljussanak Budapestről, ezzel pedig a magyar fővárosból elérhető járathálózat térképéről két ún. fehér folt is eltűnt. A Belavia már a második légitársaság, amely a Budapest Airport új kedvezményrendszerét igénybe veheti, amit a budapesti repülőtér kifejezetten az alacsony járatszámmal rendelkező útvonalak beindításának ösztönzésére hozott létre: egyéves üzemelés után mind a belgrádi, mind pedig a minszki járatok után 50 %-os jóváírást kap a légitársaság a befizetett utaskiszolgálási díjból. 

A Belavia a tervek szerint elsősorban ötvenszemélyes Bombardier CRJ-100/200 típusú repülőgépekkel teljesíti az útvonalat. A járat menetrendje kényelmes utazástervezést tesz lehetővé és igazodik az üzleti utazók és a turisták igényeihez egyaránt:

A Belavia – Belarusian Airlines a Belarusz Köztársaság legnagyobb légitársasága. Központja a Minszki Nemzetközi repülőtér, ahonnan 42 európai és ázsiai repülőtérre üzemeltet közvetlen járatokat. A Belavia flottáját jelenleg 12 db Boeing 737, 4 db Bombardier CRJ-100/200, 2 db Embraer E-175 és 3 db Tupoljev Tu-154M típusú repülőgép alkotja.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.