hirdetés
hirdetés

Hogyan kell jól elkölteni 150 milliárd forintot?

Kerékpárutak fejlesztésére 150 milliárd forint jut a következendő 4 évben - közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

hirdetés

Révész Máriusz szavai szerint korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adat volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, valamint 19 helyen gépi berendezést telepítettek. Az eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon európai összehasonlításban nagyon sokan bringáznak, ugyanakkor az egyes megyékben akár négyszeres is lehet az eltérés a kerékpárosok számában. A kormánybiztos elmondta, hogy a gépi mérést magyar cég végzi, és jövőre további 32 berendezést telepítenének.

Az idei mérés során a legtöbb kerékpárost Békéscsabán számlálták, ahol három nap alatt 15 442 biciklista haladt át az ellenőrzőponton. Az egy napon rögzített legmagasabb forgalom szintén ehhez a városhoz kötődik: egy nyári hétköznapon 6031 bringást jegyeztek fel.

fotó: 123rf

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy 4275 mérési óra alatt 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel. A gépi mérés megkülönbözteti a haladási irányokat és a kerékpárosokat a gyalogosoktól, valamint az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, online követhetők. A készülékek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonát képezik, a 19 eszköz mintegy 15 millió forintba került.

Az idén országosan 95 helyszínen volt kézi és gépi forgalomszámlálás. A mérés célja, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatékonyabban, az igényeket jobban kiszolgálva üzemeltesse a csaknem 1000 kilométernyi külterületi bringautat. A társaság tavasztól folyamatosan vehette át a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos törzshálózat részét képező lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítmények karbantartási feladatait. Az idén országosan több mint 2 milliárd forintot fordíthatnak az üzemeltetésre, jövőre  ugyanennyi forrás áll rendelkezésre. A nagyobb volumenű felújítási projektek már az ősszel elindultak, és jövő tavasszal folytatódnak.

A legutóbbi, 2015-ös országos felméréshez képest nőtt a kerékpáros turizmus a turisztikai szempontból jelentős nyári hétvégék arányának emelkedésével, és annak köszönhetően, hogy az elmúlt időszakban több túraútvonalat is kijelöltek a biciklistáknak, például Fertőd-Keszthely vagy Eger-Mezőkövesd-Poroszló között.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szándéka egy olyan mérőhálózat kialakítása, melynek segítségével egyre jobban feltérképezhető a kerékpárosok forgalma. Ennek érdekében évente szeretnék megismételni a kézi számlálást, valamint további 32 gépi mérőeszköz beszerzését indították el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai