Így változik a vasúti menetrend a hosszú hétvége és az óraátállítás miatt

A Mindenszentek ünnepnapját is magába foglaló hosszú hétvégén, október 30-án és 31-én a munkaszüneti napra, november elsején a vasárnapra, november 2-án a munkanapra érvényes menetrend szerint járnak a vonatok.

Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV-START az összes rendelkezésére álló üzemképes járművét felhasználja. A helyfoglalások figyelembe vételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsol a vasúttársaság.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket az ünnep előtt elővételben váltsák meg, illetve vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét is a weboldalon keresztül.

Az óraátállítás hatása a vasárnap hajnali vonatforgalomra

Az óraigazítás néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, emiatt a menetrendet nem kell módosítani. Az óraigazítás hajnalán, a kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak.

Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás: a Bécs–Budapest–Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonat egyik járata Lőkösházán, az ellenkező irányba közlekedő pedig a békéscsabai állomáson várakozik a téli időszámítás szerinti indulási idejére. Néhány, hazánkon áthaladó nemzetközi vonatot a külföldi vasúti hálózaton ér az óraigazítás: a Beograd és a Bononia nemzetközi gyorsvonatokat, a Varsovia EuroCity vonatot, a Metropolt, a Corona nemzetközi gyorsvonatot, a Kálmán Imre, a Wiener Walzer és az Ister EuroNight-okat, a Latorca InterCity-t és a Körös IC bukaresti közvetlen kocsijait.

A Budapest-Nyugatiból 0:48-kor induló szobi személyvonat és a 0:43-kor induló szolnoki személyvonat a teljes útvonalon még a nyári időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad. A Nyugati pályaudvarról 2:45-kor Szolnokra induló vonat, a Lajosmizséről 2:45 perckor a fővárosba induló személyvonat, a Szolnokról Budapestre 2:58-kor és a Kiskunhalasról Kőbánya-Kispestre 3:00-kor induló vonat a teljes útvonalon már az átállított óra szerint startol a vasútállomásokról. A Debrecenből 2:36-kor Budapestre induló sebesvonat és a Debrecenből 2:20 perckor Nagykerekibe induló személyvonat már a téli időszámítás szerint közlekedik a teljes útvonalán, vagyis Debrecenben megvárják az óraigazítást.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.