hirdetés
hirdetés

Ingyenes IATA-tanfolyam az elbocsátott légiutas-kísérőknek

Állásukat vesztett légiutas-kísérők jelentkezhetnek a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) online kurzusára, a tanfolyam regisztrációhoz kötött - írja az AIRportal.hu.

hirdetés

A szervezet közleményében azt írta, 800 fő részvételével végzett kutatásuk azt mutatta, hogy az elbocsátott légiutas-kísérők 78 százaléka szeretné, ha segítenének nekik megtalálni azokat az erősségeket, amelyeket felhasználva más iparágakban is sikeresek lehetnek. Emiatt is indította el az IATA a három órás tanfolyamot, amelyre a képzési központjának honlapján lehet regisztrálni február 9. és 23. között.

A tananyagot a korábban szintén utaskísérőként dolgozó, de már másik területen tevékenykedő szakemberek segítségével állították össze. A kurzus során a résztvevők tanácsot is kaphatnak arról, hogyan készüljenek az állásinterjúra, és mely erősségeiket tudják majd hasznosítani.



Stéphanie Siouffi, az IATA képzési vezetője szerint több tízezer légiutas-kísérő veszítette el állását, és reméli, hogy rövidesen újra munkába állhatnak valamelyik légitársaságnál.

(forrás: AIRportal.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!