Jövőre készülhet el a XV. kerületben az M3-as zajvédő fala

A tervek szerint 2018-ban készülhet el a zajvédő fal az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a XV. kerületben - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett javaslatból.

A budapest.hu oldalon közzétett előterjesztés szerint a zajvédő fal a Wesselényi utcai gyalogos-felüljáró és a Szentmihályi út között épül majd meg, 1,2 kilométer hosszon. A magassága 4 méter lesz, az alsó része cementkötésű faapríték anyagú zajárnyékoló elemekből, míg a felső két méter magas átlátszó elemekből készül majd. A beruházás bruttó 360 millió forintba kerül.

 A testület szerdán - ugyancsak a Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztés elfogadásával - dönthet arról is, hogy bruttó 400 millió forintos összköltséggel végezzék el a csepeli gerincút második és harmadik ütemének tervezési feladatait.

A csepeli gerincút projektje három ütemből áll. A Szabadkikötő út és a Posztógyár utca közötti szakasz már megépült. A második ütem, a Posztógyár utcának a Mag utcáig tartó szakasza esetében korábban készültek tervek, de ezekre nincs jogerős építési engedély és elavultak. A harmadik ütemre nincsenek tervek, a nyomvonal a Mag utcán és a Salak úton, majd beépítetlen területeken haladva éri el a II. Rákóczi Ferenc utat a Cseresznyefa utcánál.

Mint írták, szükséges a második ütem korábbi tervének felülvizsgálata, szükség esetén új tervek készítése, a harmadik ütem tervezési feladatainak elvégzése, az engedélyezési és a kiviteli tervek elkészítése, valamint az építési engedély megszerzése.

A csepeli gerincút második és harmadik ütemének kiépítésével kényelmesebben és gyorsabban lehet majd eljutni az agglomerációs övezetekből és a XXI. kerületből a központi kerületekbe. Továbbá csökken a kerület lakóövezeteiben az átmenő forgalom és a környezeti terhelés, nőhet a helyi gazdasági vállalkozások versenyképessége - olvasható az előterjesztésben, amely szerint a tervezési feladatokra a fedezet rendelkezésre áll, idén 160 millió, jövőre 240 millió forinttal.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.