Június 22-én zár be a Nyugati pályaudvar

Június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar. Olyan karbantartási és felújítási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen, amelyek elvégzése halaszthatatlanná vált, de a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehetett elvégezni. A felújítások jelentős mértékben javítják a Nyugati pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését. 

A MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be a kéthetes időszakra, hogy az utasok könnyen eljuthassanak budapesti céljaikhoz. Több vonatot más budapesti állomásra irányít át a vasúttársaság.

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza és a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon közlekedő „kör” InterCity (IC) vonatok, valamint a záhonyi IC vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar helyett Zugló megállóhelyig közlekednek, és onnan is indulnak. A Budapest-Nyugati–Záhony vonalon közlekedő gyorsvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda érkeznek.

A Budapest-Nyugati–Vác–Szob és a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon közlekedő vonatok menetrendjét összevonják: a zónázó vonatok Szob–Vác–Rákospalota-Újpest–Zugló–Cegléd, a helyi vonatok Vác–Rákosrendező–Zugló–Monor útvonalon közlekednek. Lesznek azonban olyan vonatok, amelyek a Dunakanyar felől csak Rákospalota-Újpestig, Cegléd felől pedig Zugló megállóhelyig közlekednek. A Budapest-Nyugati–Veresegyház–Vác vasútvonalon közlekedő vonatok fővárosi végállomása ideiglenesen Rákospalota-Újpesten lesz.

A szegedi IC vonatok a Nyugati helyett Kelenföld állomásra érkeznek, és onnan indulnak Kőbánya-Kispest érintésével. A Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár viszonylatú G43-as személyvonatok csak Kelenföld és Gárdony között közlekednek. A Kőbánya-Kispest–Tárnok közötti S36-as személyvonatok Kelenföld–Tárnok között járnak.

A Budapest-Nyugati–Lajosmizse vonalon – pályafelújítás miatt – a vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Kőbánya-Kispest és Ócsa között június 22-től augusztus 19-ig.

A vasúttársaság egyeztetést folytat a BKK-val a szükséges helyi közlekedésszervezési intézkedésekről.

A vasútvonalak vágányzári menetrendjei a vasúttársaság honlapján ide kattintva lesznek elérhetők. A Vonatinfó applikáción is szerepelnek majd a változások, és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat is az utasok rendelkezésére áll a 06 40 49 49 49-es telefonszámon. Az állomásokon hirdetmények jelzik a módosításokat. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.