Kik fizetik a magyar útdíj csaknem felét?

E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kiemelte: az idén is folytatódott az útdíjbevételek növekedése, ennek oka döntően a díjköteles utak forgalmának erősödése, ami összefüggésben áll a magyar gazdaság teljesítményének bővülésével.

Június végéig az e-matricából befolyt bruttó 46 milliárd forint 11 százalékkal, a 3,5 tonnánál nagyobb járművek után fizetett e-útdíjból származó bruttó 116 milliárd forint 7 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit - ismertette a vezérigazgató.

Magyarország tranzitország, ezért stratégiai cél, hogy az átutazók minél nagyobb részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből, a magyar útdíjrendszer megfelel ennek az elvárásnak - hangsúlyozta Bartal Tamás.

E-matricából 7,2 milliót vettek az autósok az első fél évben. Valamennyi matricatípus népszerűsége nőtt, az éves és a megyei jogosultságoké a leginkább. Előbbiből június végéig mintegy 16, utóbbiból 12 százalékkal vásároltak többet, mint egy évvel korábban.

Az úthasználók egyre tudatosabbak, a rendszeres utazásokhoz gyakran veszik igénybe a megyei matricák kombinációját - mondta el a vezérigazgató.

Az adatok szerint tavaly azok az autósok, akik a főváros és a Balaton között megyei matricákat használtak éves országos helyett, mintegy 1,2 milliárd forintot spóroltak meg - tette hozzá. Az e-matricák 35 százalékát külföldi rendszámú autókra vették az év első hat hónapjában.

A 3,5 tonnánál nagyobb, regisztrált járművek száma 354 ezerre nőtt a tavaly júniusban nyilvántartott 295 ezerről. Az úthasználók 89 százaléka fedélzeti egység (OBU) alkalmazásával, a többiek viszonylati jegyek vásárlásával fizettek e-útdíjat.

A díj 52 százalékát külföldiek vallották be. Az általuk fizetett e-útdíjból továbbra is a román teherjárművek képviselték a legmagasabb, 40 százalékos arányt, a második helyén változatlanul Lengyelország áll 13, a harmadikon pedig Bulgária 9 százalékkal.

A NÚSZ 2013-as indulásától 2018. június végéig bruttó 1336 milliárd forintnyi útdíjat, pótdíjat és szolgáltatási díjat fizetett be az államkasszába. E-útdíjból és e-matricából az idei költségvetési elvárás több mint 60 százaléka már teljesült - emelte ki Bartal Tamás.

A költségvetési terv idén nettó 240 milliárd forint útdíjbevétellel számol. A NÚSZ a bevételi tervek felülteljesítését tűzte ki célul, a társaság által beszedett útdíjnak nagy jelentősége van az államháztartás stabilitása, illetve a magyarországi úthálózat fenntartása és fejlesztése szempontjából - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Forrás: MTI


Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.