hirdetés
hirdetés

Kilencezer holmit hagytak el a MÁV járatain tavaly

Több mint 9 ezer tárgyat hagytak a MÁV utasai a vonatokon tavaly, ez másfélszer több, mint egy évvel korábban. A MÁV most okostelefonos segítséget is igénybe vesz a helyzet kezelésében.

hirdetés

 

A vasútársaság közlése szerint míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő dolgokat is vonaton vagy állomáson felejtenek. Találtak már jegygyűrűt, babakocsit, az ünnepi időszakban pedig adventi koszorút, sőt mikulásjelmezt is.

A MÁV-START új adatbázis-kezelési rendszert vezetett be novemberben: a jegyvizsgálók, pénztárosok mobilkészülékén lévő alkalmazásban képpel együtt azonnal rögzíthetők a megtalált értékek, ezzel segítve a gyorsabb és könnyebb beazonosítást.

A talált tárgyakkal kapcsolatos adatokat tavaly november óta rögzítik a munkavállalók szolgálati okostelefonon, az információkhoz a MÁVDIREKT is rögtön hozzáfér, így a telefonon érdeklődő utasok, gyors és pontos tájékoztatást kaphatnak. Az új adatbázisba már fényképeket is fel lehet tölteni, ezzel a tárgyak beazonosítása jelentősen leegyszerűsödik. A vasúttársaság bízik benne, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több elhagyott érték talál vissza jogos tulajdonosához.

Az adatbázisban szép számmal szerepelnek táskák, iratok, pénztárcák, kulcsok, ruhanemű, műszaki cikkek, de akadnak hangszerek (gitár, ukulele, hegedű, nagybőgő), sporteszközök is. A 2019-es év végi ünnepi időszakban több adventi koszorú, műfenyő, egy rókaszőrme, és ráadásnak egy mikulásjelmez is bekerült az elveszített tárgyak közé.

A MÁVDIREKT munkatársainál már javítás alatt álló érettségi dolgozat, doktori disszertáció, szakdolgozat után is érdeklődtek a telefonálók. A legkülönlegesebbnek mindig az elveszített állatok számítanak: az utasok kerestek már hűtőtáskában a vonaton felejtett kígyót vagy otthonról elkóborolt kutyát is.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai