Megkapta a Malév repülési jogait a Wizz Air

A Népszabadság információi szerint a Wizz Air többet is megkapott a Malév repülési jogaiból.

A légitársaság a Malév csődje után jelezte, ők repülnének az érintett ukrán, orosz, izraeli és török vonalakon. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a nyár folyamán megpályáztatta a jogokat, a Wizz Air be is nyújtotta pályázatát. A lap úgy tudja, a Wizz Air négyből hármat meg is nyert: a Magyarország és Ukrajna, Oroszország (Moszkva és Szentpétervár), valamint Izrael közötti útvonalra. A lapnak az NKH és a Wizz Air képviselői nem kommentálták az értesülést.

Érdekes, hogy a kiosztott repülési jogok között nem szerepelnek törökországi útvonalak. Ennek oka a turizmusonline.hu által megkérdezett szakértő szerint, hogy Törökország ugyan ratifikálta a "szabad égbolt-egyezményt" az Európai Unióval, ez azonban csak akkor lép életbe, ha az Unió mind a 27 tagállama is aláírja. Mivel azonban van olyan ország, amely nem ápol baráti viszonyt Törökországgal, kicsi az esélye, hogy erre mostanában sor kerülne - különösen addig, amíg a Ciprusi Köztársaság adja az Európai Unió soros elnökségét. Amíg pedig nincs aláírva az egyezmény, addig csak a két ország közötti megállapodásban megjelölt fuvarozók repülhetnek az útvonalon. A Wizz Air pedig - mivel a könyvekben EU-tulajdonú cégként szerepel és nem magyarként - nem lehet a kijelölt magyar légi fuvarozó. A kétoldalú légügyi egyezmény magyar többségi tulajdonú fuvarozó kijelölését fogadja csak el.

Az MTI úgy tudja, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság a Tel-Avivra és Ukrajnára érkezett repülési jogok iránti kérelmek elbírálását zárta már le, a döntések még nem jogerősek, a hivatal a pályázatok eredményét egyelőre nem ismertette.

Forrás: Népszabadság / turizmusonline.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.