Megújul a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér

Kibővítik és korszerűsítik a prágai Václav Havel nemzetközi repülőteret, hogy 2035-ben már évi 23 millió utas kezelésére legyen alkalmas - közölte Václav Rehor, a Letiste Praha részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke hétfőn Prágában, a cseh gazdasági kamara szakmai kerekasztal-beszélgetésén.

A repülőtér az idén 17,7 millió utast kezel, 5,8 százalékkal többet, mint tavaly. Václav Rehor szerint a repülőtér jelenleg kapacitáshiánnyal küzd, az idén a leszállások mintegy 10 százalékát volt kénytelen emiatt elutasítani. Az utasforgalom növekedése 2013 óta folyamatos.

A repülőtér legnagyobb beruházása az új le-, illetve felszállópálya megépítése. Ez párhuzamos lesz a jelenlegi pályával. További komoly fejlesztés lesz a biztonsági ellenőrzések központosítása és az utasterminálok számának bővítése a jelenegi háromról ötre. Tovább bővítik a repülőgépek állomáshelyeinek számát is.

Vladimír Kremlík közlekedési miniszter elmondta, hogy 2028-ig elkészül a Prágát a repülőtérrel, illetve a közeli Kladno várossal összekötő villamosított vasútvonal is. A fővárosból a repülőtérre való kijutás ezzel felgyorsul, mindössze 25 percet vesz majd igénybe. A tervek szerint a járatok tízpercenként indulnának mindkét végállomásról. A vasútépítés tervezett költsége megközelíti a 40 milliárd koronát (520 milliárd forint) - ismertette a miniszter.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.