hirdetés
hirdetés

Mi történt a Ryanairnél?

Azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől a Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járattal történtek miatt Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.

hirdetés

Az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI-vel közölte, hogy lépéséről levélben értesítette az érintetteket. Ujhelyi István sajtóinformációk alapján beszámolt arról, hogy a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről induló járat hosszú órákon át várakozott a kifutópályán, eközben az utasoknak nem adtak érdemi tájékoztatást, sem ételt, sem pedig italt nem biztosítottak a számukra a többórás veszteglés alatt.

"Nem ez volt az első olyan eset, amikor a Ryanair egyik járata túlsúlyra vagy más technikai problémára hivatkozva később indult el, az utasok eddig nem kaptak semmilyen jogos plusz ellátást a fedélzeten" - jelezte a szocialista politikus. Ujhelyi István álláspontja szerint ezek az esetek vállalhatatlanok és mindenképpen vizsgálatot, illetve változtatásokat tesznek szükségessé. Úgy fogalmazott: "az elmúlt időszakban szakemberekkel és európai döntéshozókkal közösen megalkottuk és az Európai Bizottság asztalára tettük a Fapados Etikai Kódexet, amely a többi között az ilyen esetekre is előírja a méltányos és elégséges szolgáltatást".

"Elvárom, hogy a Ryanair - ahogyan a többi diszkont légitársaság is - mielőbb elfogadja és magára nézve is kötelezőnek tekintse ezeket az etikai normákat" - közölte a baloldali politikus. Az Index az érintett repülőjárat felháborodott utasaira hivatkozva kedden azt írta, hogy a kanári-szigeteki Gran Canariába tartó Ryanair-gépnek reggel fél hétkor kellett volna felszállnia, de még fél 12-kor is a repülőtéren, a földön körözött. A cikk szerint az utasokat nem engedték leszállni és csak hiányos tájékoztatást adtak nekik, majd a pilóta közölte velük, hogy a gép kigurul a felszállópályára, ahol elégetnek "némi üzemanyagot". A Budapest Airport járatinformációi szerint a gép végül 12.19-kor felszállt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai