Oszkó: nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.

Oszkó Péter elmondta, hogy az előző kormányzat idején kemény tárgyalásokat folytattak az oroszokkal azért, hogy lehetővé tegyék a Malév megmentését, és ezt a következő kormány számára biztosítsák.

Mint mondta, amikor hivatalba léptek, a Malév 100 százalékosan orosz tulajdonban volt egy olyan privatizáció eredményeként, amelynek feltételeit Borisz Abramovics cégcsoportja nem teljesítette, emiatt nehéz helyzetben volt a cég, tulajdona visszahullt a finanszírozó orosz bankra, amely közölte, hogy nem finanszírozza tovább a légitársaságot.

Közölte: nyilvánvaló volt, hogy ha nem tesznek semmit, akkor 2010-ben a Malév leáll. " Oszkó Péter szerint a visszaállamosítás során "mindent kipréseltek" a tárgyalásokból. "Minden furcsa összeesküvés-elmélet megcáfolódik, hiszen az, hogy mi akkor lehetővé tettük a Malév megmentését, az sem a versenytársak érdekeit nem szolgálta, sem az oroszokét, senkiét, csak azt az érdeket szolgálta, hogy 2010-től kezdődően legyen lehetőség a Malév továbbélésének biztosítására" - mondta.

A terv az volt, hogy vissza kell szerezni az állami tulajdont. Úgy tudtak megállapodni az oroszokkal, hogy 95 százalékig mentek el, ez az államnak akkor pénzébe nem került, és 5 százalékig benne maradtak az oroszok.

Elmondta: tervet készítettek arra, hogy önfinanszírozóvá válhasson a Malév, ami nagyon radikális átalakításokat igényelt volna a flottában, a járatszámokban, és a munkavállalói állomány tekintetében is. De volt egy B terv is, hogy ha ez nem sikerül, ha itt a vége, akkor fel kell készülni a kormánynak egy új légitársaság elindítására. "Nem fordulhat elő úgy a Malév csődje (...), hogy nem kész a kormány, hogy új légitársaságot indítson. Ehhez viszont vissza kellett szerezni az állami kontrollt" - fogalmazott.

Oszkó Péter a műsorban azt mondta: mindezekről egyeztetett a fideszes Varga Mihállyal, akivel nemcsak sms-eket váltottak, hanem nagyon sok megbeszélést folytattak. "Jeleztem, hogy mi mindenre kell felkészülni, jeleztem, hogy nagyon nagy terhek vannak a Malévon, jeleztem, hogy ezektől nem tudjuk megszabadítani a Malévot" - mondta, hozzátéve, hogy a két lehetséges forgatókönyvről is részletes tájékoztatást kapott akkor a Fidesz.

"Ezeknek a tudatában folyt az a párbeszéd, amikor én azt érzékeltem, hogy a Fidesz akarja, hogy megtörténjen ez a visszaállamosítás, mert szeretne valamit kezdeni a Malévvel. Hát sajnos nem tudott" - fogalmazott.

A volt pénzügyminiszter szerint új lehetséges befektetőket is irányítottak a Fideszhez, például tárgyaltak már akkor is a Travel Service céggel is.

Közölte azt is: a Wizz Air nem kérte őt fel igazgatósági tagnak, hanem - harmadmagával - ő pályázott a tagságra. Kommunikációs szempontból hibának nevezte, hogy ezt akkor nem jelentette be határozottabban, de hozzátette: sok helyen beszélt erről, szerinte kormányzati tisztségviselőknek is mondta.

Egy kérdésre válaszolva jelezte: a Wizz Air nem feljelentette a Malévot, hanem bejelentést tett az uniónál egy állami támogatási ügyről, amiben szerinte nem is a Wizz Air volt az első, a versenytársak közül sokan tettek bejelentést, hogy megakadályozzák a Malév további támogatását. Ismételten kijelentette, hogy ebben a döntésben semmilyen módon nem vett részt a cégnél.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.