Sokkal többen bicikliztek tavaly a nagy tavainknál

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából országszerte több mint 100 helyszínen elvégzett kerékpáros forgalomszámlálás adatai vélhetően részben a járványhelyzetnek betudható fordulatot jeleznek. Míg korábban a szabadidős és turisztikai célú biciklizés lendületes bővülése volt jellemző, a 2020-as mérés szerint negyedével-harmadával többen pattantak nyeregbe a hétköznapokon.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly júliustól októberig végzett kézi forgalomszámlást 106 helyszínen, Budapesten kívül az ország minden részében, megyénként akár 6-7 ponton is. A szakemberek egy-egy nyári hétköznapon és hétvégén, majd egy őszi hétköznapon napi 15 órában, reggel hattól este kilencig, óránkénti bontásban rögzítették az elhaladó kerékpárosok számát. A helyszínek többségén a megelőző évek hasonló felmérései során is dolgoztak, közel kétharmadukról már négyévnyi adat áll rendelkezésre.

A 2020-as mérési eredmények a korábbi trendet folytatva a szabadidős forgalom nagymértékű, átlagosan 17 százalékos növekedését mutatják. Új jelenség, hogy tavaly a hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron mintegy 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. A változás összefügghet azzal, hogy a koronavírus megjelenése miatt sokan a tömegközlekedési eszközök helyett ültek biciklire. Megyei összevetésben jól kirajzolódik, hogy a nagy kiterjedésű síkvidéki területekkel és tömegeket vonzó turisztikai célpontokkal rendelkező megyékben továbbra is az átlagosnál magasabb a kerékpáros forgalom.

A hivatáscélú kerékpározás nagyobb arányban van jelen az Alföldön, míg Fejér, Somogy és Zala megyékre a szabadidős kerekezés túlsúlya jellemző. Az egyes mérőpontokat vizsgálva a vidéki Magyarország kerékpáros főutcájának a békéscsabai Andrássy út tűnik, ahol három nap alatt 13 459 biciklistát számoltak meg. A képzeletbeli dobogó alsóbb fokain is a keleti országrész nagyvárosai állnak, a szegedi Oskola utca (8334) után a debreceni Kossuth tér (7375) következik.

Nyugaton a nagy tavak viszik a prímet, a fonyódi Fürdő utca (4891) mögött a Velencei-tó menti Pákozd-Dinnyés a második (4652), aztán újra a Balaton jön, a siófoki Baross hídon megfordult 4378 kerekessel. A nyugati országrész legforgalmasabbnak bizonyult, nem vízparti helyszíne a szombathelyi Szent Márton utca (4330), az első ötbe itt még a 2020-as Év kerékpárútja cím nyertesének, az Által-ér völgyi kerékpárútnak a tatai vége is befért (3982).

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: "A legnagyobb, 76 százalék feletti átlagos növekedést a Balatonnál és a Tisza-tónál tapasztaltuk. A forgalomszámlálás látványosan visszaigazolja a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések indokoltságát, a környezetkímélő közlekedési módot népszerűsítő hatásaikat is. 2020-ban készült el a Tisza-tavi kerékpárutat bezáró szakasz az ország egyik legszebb kerékpáros hídjával. A júniusban átadott beruházás tette körbekerekezhetővé a tavat, és ez rögtön meglátszik az adatokban is: a tiszaörvényi mérőpontnál a 2019-es mintegy ezerhétszázhoz képest tavaly 2636 biciklista haladt el. Még nagyobb arányú forgalomnövekedést hozott a Budapest-Szentendre összeköttetés fejlesztése, a budakalászi Duna sétányon szintén nagyjából ezerhétszázról 3095-re nőtt a kerékpáros forgalom. A kormány 2030-ig 15 ezer kilométerre bővíti a kiépített és kijelölt bicikliutak összes hosszát, még vonzóbb feltételeket biztosítva a munkába vagy kirándulni kerekezők számára."

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.