hirdetés
hirdetés

Szabályozott beszállítást vezethet be a Lufthansa

Novemberig bevezetné a német légitársasági holding, hogy a gépei fedélzetére meghatározott sorrendben léphetnek az utasok, az eddigi tesztek szerint egy keskenytörzsű típusnál másfél perccel rövidül a folyamat - értesült az AIRportal.hu.

hirdetés

A Lufthansa és a Swiss minden valószínűség szerint bevezeti novemberig a Window, Middle and Aisle (ablak melletti, középső, folyosó melletti helyek) után Wilma névre keresztelt beszállítási rendet – írja az airliners.de a légitársaságtól kapott információk alapján. Ha a folyamatban lévő tesztek után tényleg bevezetik, akkor előbb az ablaknál, majd a középső helyeken, végül a folyosónál ülő utasok szállhatnak be. Azonban természetesen a családokat, a párokat és az együtt utazó csoportokat nem választják szét a rendszer bevezetésével, illetve amint eddig, úgy ezután is az üzleti osztályú jeggyel rendelkezők elsőként léphetnek a gépek fedélzetére.

Eddig áprilisban zajlottak tesztek Frankfurtban, szeptembertől pedig újabb kísérleteket végeznek, a következő hetekben meghatározandó bázisokon. A Lufthansán a Swissen kívül a csoport más tagja várhatóan nem vezeti be a rendszert. Az eddigi tanulmányok szerint akár 35 százalékkal is csökkentheti ez a módszer a beszállítás idejét, a gyakorlati tesztek pedig azt mutatták, hogy egy keskenytörzsű gépnél másfél perc spórolható meg. A Swiss egyik illetékese elmondta, hogy minden perc számít, nem is titkolva, hogy a statisztika miatt: a légitársaságok pontosságát rangsoroló listákon a 15 percnél nagyobb késéseket regisztrálják, így ha a 16-18 perces késést sikerül 15 alá szorítani, már nyert ügye van egy cégnek – mutatott rá.

Az ilyesmi nem újdonság, jó ideje alkalmaznak, vagy tesztelgetnek különböző beszállítási módszereket. A portálnak írt kommentárjában az egykori Condor- és TUI-főnök, Karl Born azonban azt mondja, hogy kudarcra ítélt ez a projekt. A szakember szerint a beszállítási rendben meghatározott kivételek és a mindig előforduló problémásabb utasok, valamint a gyakran több kézipoggyásszal utazók miatt kérdéses a módszer működőképessége. Úgy véli, mindig lesznek olyan utasok, akik tesznek a meghatározott sorrendre, előbb akarnak a fedélzetre lépni, panaszkodnak, vagy épp nem érdekli őket a terminálban elhangzó “last call”, a beszállásra való felszólítás, illetve kabinban a poggyászaikkal feltartják a sort.

(forrás: Airportal.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai