Százmillió eurós veszteség a Lufthansa Csoportnál

A magasabb költségszint miatt százmillió eurós veszteséget jelentett a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évben a Lufthansa Csoport - derül ki a légitársaság honlapján július 30-án közölt eredmény-kimutatásból.

Az eredmények szerint a csoport az előző év azonos időszakához képest 3 százalékkal 18,5 milliárd euróra növelte teljes árbevételét, a költségszint ugyanakkor ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal emelkedett és 18,2 milliárd eurót tett ki. A kiigazított üzemi eredmény a tavalyi első félévi eredményhez képest 60 százalékot csökkent és 418 millió eurót tett ki. A csoport a 2019-es pénzügyi év első felét 116 millió eurós adózott veszteséggel zárta az egy évvel korábbi 713 milliós nyereség után.

A taglégitársaságok közül a Lufthansa 403 milliós (-43 százalék) üzemi eredményt mutatott fel, a Swiss 215 millió eurót (-23 százalék) termelt, az Austrian Airlines pedig 55 milliós veszteséggel üzemelt az egy évvel korábbi szolid, 9 milliós nyereség után.
A diszkont forgalmat bonyolító Eurowings, illetve az ide sorolt Brussels Airlines tovább növelte veszteségét a tavalyi évhez képest, a 2018 első félévi 270 millió eurós veszteség idén az első fél évben 274 millió euróra növekedett.
Carsten Spohr, a Lufthansa Csoport elnök-vezérigazgatója elsősorban a kiéleződő versenyt és a 450 millió euróval megugró kerozinköltségeket okolta és jelezte, hogy több intézkedést is hoztak már, amelyek javítják majd a cég nyereségességét. Ezek között szerepel az Eurowings átalakítása, a légitársaság átadja minden hosszútávú járatát a Lufthansának és csak az Európán belüli, közvetlen, úgynevezett point-to-point forgalomért lesz felelős. 

(forrás: MTI) 


Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 
A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait

A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait 

A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.