hirdetés
hirdetés

Szeptemberben lehet új magyar légitársaság?

Négy kontinensen napi 60 járatot üzemeltetne az új Budapest-központú légitársaság, melyet Magyar Légiutak a Világra - Hungarian World Airways (MLV-HWA) néven kíván megalapítani a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért nevű összefogás, tudta meg a HVG.hu.

hirdetés

Az oldal információi szerint már az első évben 10 milliós becsült utasforgalommal számolnak 9 milliárd dolláros árbevétel mellett, a harmadik üzleti évtől pedig 260 millió dolláros profitot céloznának meg.

Reményeik szerint az új Malév Budapesten 2500, globálisan pedig további 5 ezer közvetlen álláshelyet teremtene. A sokéves légügyi tapasztalattal rendelkező, többnyire volt maléves szakembereket tömörítő szervezet az új céget hamar bevezetné a tőzsdére is, írja a HVG.

A Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter az oldalnak úgy nyilatkozott, vegyesvállalati formában gondolkoznak, amely országba belépne a magyar cég, ott kisebbségi tulajdonrésszel, kétoldalú megállapodással venne részt az ottani leány- vagy partnervállalatban, így küszöbölve ki a repülési jogokra vonatkozó feltételeket. Elmondása szerint az Egyesült Államokban és Afrikában már szervezés alatt állnak ilyen partneri cégek. A légiközlekedési társaság szeptember második felére megalakulhat Lévai szerint. A légitársaság hagyományos légitársasági modellben működne, ami figyelembe veszik a fapados tapasztalatokat is. A társulás szerint a vállalat márciusban már el is indítaná menetrend szerinti járatait.

A hvg.hu által megkérdezett légiközlekedési szakemberek meglehetősen naivnak tartják a társulás elképzeléseit. Légitársasági tanácsadók szerint több szempontból sincs realitása a tervnek. 

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint jó ötlet az utazási irodák részéről a kínálatuk teljes áras megjelenítése?

Kiadónk társoldalai