Szeptembertől még kevesebb járatot indít a Ryanair

További 20 százalékkal vágja vissza a szeptemberi és októberi kapacitásait a Ryanair, miután az elmúlt időszakban több európai országban is nőtt a koronavírusos esetek száma, emiatt pedig ismét utazási korlátozásokat vezettek be.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Ryanair hétfőn bejelentette, hogy további 20 százalékkal vágja vissza a szeptemberi és októberi kapacitásait, miután Európában több országban ismét utazási korlátozásokat vezettek be, amely miatt jelentősen visszaestek a cég előrefoglalásai az elmúlt 10 napban. Múlt hónapban egyébként még arról számolt be a cég, hogy október és március között a tavalyi ütemterv körülbelül 70 százalékával terveznek repülni. A Ryanair egyébként a legutóbbi gyorsjelentésében visszavágta a 2021 márciusáig tartó pénzügyi évre szóló utasforgalmi várakozását a korábbi 80 millió főről 60 millió főre - írja a portfolio.hu.

A társaság arról számolt be, hogy a koronavírusos esetszámok megugrása Európában különösen az üzleti utak foglalásain látszott meg. A Ryanair árfolyam 4 százalékkal került lejjebb, míg idén 24,2 százalékos mínuszban van. A társaság szerint a kapacitáscsökkentés elsősorban Franciaországot, Spanyolországot, Írországot, és Svédországot fogja érinteni, és az utak számának a csökkentése várható, nem pedig az útvonalak teljes lezárása.

A Ryanair egyébként a normál ütemtervének 60 százalékának megfelelő járatot indított ebben hónapban. Az ismét bevezetett utazási korlátozások jelentős ütést mértek a Spanyolországba, és Franciaországba tartó utasforgalomra az elmúlt hetekben, míg Írországból csak 10 másik európai országba lehet repülni tehermentesen – ez utóbbit kritizálta is a Ryanair hétfőn. Bár a mai bejelentés után a Ryanair teljesít a leggyengébben az európai légitársaságok közül, látjuk azt is, hogy az egész szektor esik ma, amely a koronavírusos esetszámok növekedésének, és az emiatt ismét bevezetett korlátozó intézkedéseknek tudható be.

Forrás: portfolio.hu


Az Emirates elnöke bocsánatot kér utasaiktól a héten történt fennakadások miatt

Az Emirates elnöke bocsánatot kér utasaiktól a héten történt fennakadások miatt 

Sir Tim Clark a következő levelet fogalmazta meg, és juttatta el - többek közt rajtunk keresztül - ügyfeleiknek.
Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.