Timisoara-Beograd autópálya épülhet

Többek között a Temesvár-Belgrád közötti autópálya megépítésének a lehetőségéről is tárgyalt csütörtökön Temesváron Dacian Ciolos román és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök - jelentette az Agerpres hírügynökség.

A tárgyalást az tette szükségessé, hogy Szerbia autópálya építését tervezi a román határ felé, a romániai infrastruktúrafejlesztési mestertervben azonban csak országutat terveztek a Temesvártól az államhatárig vezető szakaszra. 

A két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján Dacian Ciolos elmondta, hogy a közeljövőben a határ mindkét oldalán megvalósíthatósági tanulmányt készítenek, mely Bukarestet is meggyőzheti arról, hogy módosítani kell a romániai infrastruktúrafejlesztési terveket. 

A temesvári találkozón mind a szerb, mind a román kormánynak több tagja jelen volt. A belügyminiszterek a két ország egységeinek a közös határ menti járőrözéséről szóló megállapodást, a külügyminiszterek Szerbia EU-csatlakozásának a román támogatásáról szóló közös nyilatkozatot, a szociális miniszterek pedig a munka és a szociális védelem területét felölelő közös nyilatkozatot írtak alá.

Dacian Ciolos román miniszterelnök a közös sajtótájékoztatón kijelentette: a tárgyalásokkal és a dokumentumok aláírásával is azt szerették volna jelezni, hogy a két ország kapcsolatai tartósak és tartalmasak, túlmutatnak a kormányzati ciklusokon és a kormányok politikai színezetén. "Szerbia régi barátja Romániának, és ma arra a következtetésre jutottunk, hogy a két ország tartalmas gazdasági partnerséget építhet ki a jövőben" - fogalmazott Dacian Ciolos. Hozzátette, hogy a két ország együttműködési lehetőségei jelenleg nincsenek eléggé kihasználva. 

A román miniszterelnök azt is megemlítette, hogy a tárgyalásokon a szerbiai román kisebbség helyzetét is érintették. A román fél készségét fejezte ki az együttműködésre annak érdekében, hogy a szerbiai románok az anyanyelvükön tanulhassanak. 

Aleksandar Vucic köszönetet mondott Romániának azért az álláspontjáért, amelyet Szerbia területi egysége ügyében képvisel. Románia ugyanis mindeddig nem ismerte el Koszovó függetlenségét. A szerb miniszterelnök azt is elmondta, hogy országa tanulni szeretne Románia európai integrációjából és gazdasági fejlődéséből - idézte Aleksandar Vucicot a Renasterea Banateana temesvári napilap internetes kiadása.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.