Több éve nem látott eredményt hozott a légi áru-, és utasforgalom

 A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első hónapjában az áruforgalom 8, az utasforgalom 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nagy eltérés azért alakult ki, mert a világgazdaságban a termelést és exportálást támogató folyamatok uralkodnak, amely lelassította a beszállítói láncolatot, sokan ezért plusz járatokkal próbálnak kedvezőbb leszállítási időket biztosítani.

 Az utasforgalom vártnál alacsonyabb bővülési üteme arra vezethető vissza az IATA szerint, hogy később kezdődött a holdújév, valamint 2016 év végén, 2017 év elején jelentős forgalombővülés volt, ezért magas volt a bázis.
Az áruforgalomban a 8 százalékos bővülés mellett 1,5 százalékponttal 43,3 százalékra javult a gépek töltöttsége is, az előrejelzés szerint azonban az év további részében visszafogottabb, átlagosan 4,5 százalékos forgalombővülésre lehet számítani. Ezzel kapcsolatban Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója azt írta, ha Donald Trump tényleg szankciókat vet ki egyes áruk importjára, akkor az nagy eséllyel kereskedelmi háborúba torkollik majd, amin mindenki veszíteni fog.
Az utasforgalomban az IATA kimutatása szerint a járatok töltöttsége 0,5 százalékponttal 79,6 százalékra mérséklődött, ugyanakkor az év további részében stabil növekedést várnak a kedvező gazdasági körülmények miatt.

Forrás: MTI


Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 
A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait

A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait 

A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.