hirdetés
hirdetés

Török járattal indult a Debrecen Airport charterszezonja

Elkezdődött a kiutazó nyári charter szezon is a Debrecen Airporton. Az első járat Debrecenből Antalyaba indult a Sun and Fun Touroperátor által bérelt Corendon légitársaság fedélzetén mintegy 158 utassal - tájékoztatott szerdán Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

hirdetés

Közlése szerint az idei szezonban Debrecenből Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakyntosra is repülhetünk, sőt június végétől az egyiptomi Hurghada is felkerül a Debrecenből is elérhető desztinációk listájára. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig német vendégek érkeznek rendszeresen május óta Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.

A Sun & Fun Holidays idei első a Török Riviérára tartó járatán a cégcsoportba tartozó Last Call Travel is rendelkezik block seatekkel. A Corendon légitársaságtól bérelt járat szeptemberben is heti rendszerességgel, keddenként fog közlekedni Debrecen-Antalya-Debrecen útvonalon.

Óriási öröm a számunkra, hogy már az első járat is szinte teltházas volt. További bizakodásra ad okot, hogy a helyek nagy része már az előfoglalási időszakban elkelt, illetve, hogy a törökországi utazások iránt az érdeklődés visszatért - nyiltakozta Sulyok Tamás a Sun&Fun Holidays képviselője.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint jó ötlet az utazási irodák részéről a kínálatuk teljes áras megjelenítése?

Kiadónk társoldalai