hirdetés
hirdetés

Turistabuszok parkolása a Várnál és a Gellérthegynél

Az első kerületi polgármester egyik legfontosabb vállalása az volt, hogy parkolóhelyet keres a turistabuszok számára a Várhegytől és a Gellérthegytől távolabb. Bemutatták a terveket.

hirdetés

A kerületvezetés hétfőn a Facebookon osztotta meg a lakókkal, mire jutottak. A terv szerint a Mészáros utcában, a két benzinkút között, a MÁV által már nem használt ipari területen építenének egy buszparkolót. Az elképzelés nem aratott osztatlan sikert, elsősorban a tervezett parkoló környékén élők tiltakoznak a turistabuszok beterelése ellen - írja a 444.



Amit eddig tudni lehet:

    A kerület a magyar államtól venné bérbe a területet a Mészáros utcában, itt 500 millióból alakítanának ki buszparkolót.
    A parkolóban, ahol eddig főleg tehervonatokat tároltak, legalább 60 autóbusz fér majd el egyszerre.
    A területen kiszolgáló helyiségek, büfé, vizes helyiség, rendezvényterem is épülne.
    A belső udvart lefednék.
    A közlekedési rendet megváltoztatnák, hogy a buszok jobbra kis ívben, balra nagy ívben is ki tudjanak kanyarodni.
    A területre zajvédő falat építenének.
    A parkolóból kis elektromos buszokkal vinnék a turistákat a Várba és a Citadellához; ezek a járművek még nincsenek meg.
    A parkolóban három le- és felszállóhely lenne, ezeken a pontokon 5 perc alatt kell megoldani a fel- és leszállást. Ezután a busz leparkol, nem járatja a motort, a sofőr pedig az erre a célra kialakított helyiségben pihenhetne.
    A buszok appon keresztül foglalhatnának helyet a parkolóban.

A polgármester videós tájékoztatót is tartott a témában a lakosság számára.

A tervek szerint ha a parkoló elkészül, a turistabuszok sehol máshol nem parkolhatnak és várakozhatnak a kerületben. Bár az elektromos buszok érkezéséig még megállhatnak a Várnál, ott nem parkolhatnak.

A 444 cikke szerint a turistabuszok helyzetének rendezése – függetlenük attól, hogy ez a terv válik-e végül valóra – várhatóan több éves folyamat lesz. Egyrészt persze azért, mert a parkolót meg kell építeni, az appot be kell üzemelni, az eletromos buszokat pedig be kell szerezni, másrészt viszont azért, mert számos olyan megállapodás van még érvényben turisztikai szereplőkkel, amelyeket a kerület vezetése, a főváros nem akar felrúgni. A mostani elképzelés szerint a parkoló 2022 első felében nyitna meg, komolyabb változás az eddigi rendben 2023-tól várható.

A buszok parkoltatásával kapcsolatban az egyik hozzászóló most is feltette a jogos kérdést: miért nem a Várkert Bazárban vagy a Palota úti mélygarázsban parkolnak a buszok? Bár ez a kérdés több helyen, többször elhangzott már, érdemes megismételni a polgármester válaszát: azért, mert ezeket a parkolókat úgy építtették meg, hogy buszok nem férnek be.

(forrás: 444)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai