Új körforgalom Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálja előtt

A következő néhány hónapban különös körültekintéssel kell megközelíteni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálját, amely előtt új körforgalom kialakítása kezdődött meg. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése.

A 4. sz. főút és a repülőtér 2. Terminálja között, az Aeropark közvetlen szomszédságában épül az új körforgalom. A turbó-körforgalmat kétsávosra alakítják ki, hogy a 2. Terminál növekvő utasforgalmát, illetve az új Cargo City felé lekanyarodó teherforgalmat egyaránt kiszolgálja.

 

A munkálatok összesen 1 milliárd forintba (kb. 3 millió euróba) kerülnek, aminek a 85 %-át utólagos támogatással téríti az Európai Unió.

A kivitelezés ütemezésére komoly hangsúlyt fektetett a repülőtér. A munkálatok módját és fázisait többek között a Rendőrséggel és a Pest megyei közútkezelővel is egyeztette, annak érdekében, hogy az építkezés a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljön, és a lehető legkisebb hatása legyen az autós forgalomra. A munkálatok nagy részét éjszaka végzik majd. 

„Az autósok türelmét és megértését kérjük a következő hónapokban, hiszen a repülőtér megközelítésénél az építkezés miatt fokozott figyelemre lesz szükség” - mondta René Droese, a Budapest Airport Ingatlan és Cargo Üzletág Igazgatója. Hozzátette: „Biztosak vagyunk benne, hogy a munkálatok eredményeként a Budapest Airport közúti megközelítése jelentős mértékben javulni fog. A kivitelezővel együtt mindent megteszünk annak érdekében, hogy a körforgalmat minél előbb átadhassuk az autósoknak.”


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.