hirdetés
hirdetés

Új Odessza- Budapest járat a Wizz Airtől

A Wizz Air bejelentette, hogy novembertől heti két járatot üzemeltet Budapestről az ukrajnai Odessza városába. Kijev mellett Odessza lesz a második város Ukrajnában, ahová közvetlenül is eljuthatunk Budapestről.

hirdetés

A Fekete-tenger legnagyobb ukrán kikötővárosa ideális úti cél akár nyaralásra, akár kirándulásra, hiszen homokos strandjain és a cári időkben épült, hangulatos belvárosában akár több napra elegendő programot találunk. A város legfőbb látnivalója az 1887-ben épült Opera épülete, amely bécsi barokk stílusban épült egy osztrák építésziroda tervei alapján. A városban több egyetem is működik, az ott tanuló fiatalok miatt pedig egész évben nyüzsgő éjszakai élet várja a turistákat.

 

forrás:123rf

London–Gatwick, Oslo, Castellón, Kazán és Edinburgh után Odessza a Wizz Air hatodik új úti célja, amely idén már közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból. 2019 első hét hónapjában a Wizz Air több mint 3,2 millió utast szállított, ami 7%-kal több, mint az előző év hasonló időszakában. A Wizz Air Budapestről és Debrecenből már 83 útvonalon repül 30 országba. A Budapest és Odessza között közlekedő járatot a Wizz Air korszerű Airbus A320-as repülőgéppel teljesíti.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai