Újra közlekedik hajójárat a Dráván

Újraindult a menetrend szerinti személyhajózás a Dráván: az utasokat a közelmúltban felújított Jégmadár nevű vízibusszal szállítja vasárnap délutánonként a városüzemeltető cég. A hajó más időpontokban bérelhető is.

Az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kilencven embert befogadó vízi jármű vasárnaponként 14 órától Barcsról indulva Szentborbás, majd Drávaszabolcs irányába (a folyón felfelé, illetve lefelé) másfél órás sétahajózásra viszi utasait, hogy megcsodálhassák a folyó természeti értékeit. A hajó más időpontokban is kifut, ha erre nagyobb kirándulócsoportok igényt tartanak. Mivel a Dráva télen sem fagy be, a hajó akár egész évben közlekedhet.

A Dráva vízjárását tekintve a legszeszélyesebb magyarországi folyó, egyetlen nap alatt több métert képes apadni, vagy áradni. Halban az egyik leggazdagabbnak számít, meredek partfalában pedig több ezer pár parti fecske fészkel, és itt honos a hajó névadója, a színpompás jégmadár is.

Az önkormányzat a kisebb rendezvények megtartására is alkalmas Jégmadár nevű vízibuszt 18,5 millió forintért vásárolta a Balatoni Hajózási Zrt.-től., és további mintegy 20 milliót költött belső rekonstrukciójára, burkolatának javítására és a festésére. A hajó 1959-ben épült szegecselt alumíniumból, és Megyer, majd Akali néven több mint fél évszázadon át szolgált a Balatonon, főként menetrend szerinti hajóként. Szakemberek úgy ítélték meg: a Dráván még évtizedekig közlekedhet különösebb problémák nélkül.

A vízibusz idén februárban a Sió-zsilipen, a Sió-csatornán a Keselyűsi-zsilipen keresztül a Dunán hajózva jutott el a Drávára, ahol egy évtized után éledhet újjá a menetrendszerinti hajózás, hozzájárulva Barcs és környéke turizmusának erősödéséhez.

Karvalics Ottó, Barcs polgármestere emlékeztetett: „A ránk maradt írásos emlékek alapján az első menetrendszerű hajó, amely utasokat is szállított, éppen 160 évvel ezelőtt, 1856-ban futott ki Barcsnál.” A polgármestere úgy véli: a hajózás elindításával már nem csak a nevében lesz Barcs a Dráva fővárosa. Este nyolcig csaknem ezer barcsi érdeklődőt szállított a város új hajója.

Amint azt az önkormányzattól megtudtuk, a hajó átadásával együtt egy turisztikai információs pont is nyílt a városközpontban. Az iroda munkatársa a hajó indulásakor a kikötőben látja el információval az érdeklődőket. A város látnivalóiról és a programlehetőségekről a turizmus.barcs.hu-n lehet bővebben olvasni.

Emlékezetes, hogy a korábbi években egy vállalkozó üzemeltetett egy sétahajót a Dráván Barcsnál, a szolgáltatás azonban tavaly már nem működött.

Amint azt korábban a sonline megírta, Barcson másfél évtizede indult el a sétahajózás, és az elmúlt időszak során számos fejlesztés történt: kikötő, folyóparti sétány és kerékpárút épült, a Duna-Dráva Nemzeti Park kezelője a közeli Csomoros-szigetet bemutatóhellyé fejlesztette.

Forrás: MTI/Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.