hirdetés
hirdetés

Visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre egy hurghadai járat Ferihegyen

Nehezen indult a Hurghadába induló nyaralók reggele. Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI-vel csütörtök hajnalban. 

hirdetés

Kurucz László tájékoztatása szerint a gép jobb oldali futóműve sérült meg, és nem sokkal elindulása után visszafordult, mert egy másik járat személyzete jelezte, hogy törmeléket észlelt az 1-es futópályán.

A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott. A Boeing 737-400 típusú repülőgép a futópályán tudott megállni, ahol az utasok lépcsőkön hagyták el a gépet. Személyi sérülés nem történt, és orvosi segítséget sem igényelt senki. 

Korábbi fotó az eseményben érintett repülőgépről. (Forrás: LHBPairside-Facebook)

A közlemény szerint a Budapest Airport munkatársai a tranzit területre visszaszállított utasoknak takarókat és vizet, valamint dohányzási lehetőséget biztosítottak, és folyamatosan tájékoztatták őket a légitársaságtól kapott információk alapján. A cseregép (HA-LKG, Smartwings Boeing 737-800) az Airportal értesülései szerint végül reggel 6 óra előtt néhány perccel indult el a járat utasaival az egyiptomi üdülőhely irányába.

A Budapest Airport szolgálatai azonnali és többszöri vizsgálatot tartottak a 31L futópályán, ahonnan a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép eredetileg felszállt. Az elsődleges vizsgálatok során nem tártak fel a futópálya beton burkolatán sérülést. Az 1-es futópályát az induló reggeli forgalomnak átadták, így a repülőtér forgalmában nem várhatók fennakadások. A 2-es futópályán zajlott a sérült repülőgép hatósági szemléje, ezt követően kezdődhetett meg a repülőgép műszaki mentése.

Az eseményben érintett ukrán lajstromjelű repülőgépet végül fél kilenc körül vontatták le a futópályáról.

A reptérüzemeltető NOTAM közleménye szerint a kettes (31R/13L) futópálya várhatóan csütörtökön helyi idő szerint 10 óráig zárva tart.

(forrás: MTI, Airportal.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai