Visszamenőlegesen csökkenti ökológiai lábnyomát a Wolt

Karbonsemlegesnek lenni kötelező, de ma már nem feltétlenül elég. Ezért dolgozik a gasztrotech Wolt azon, hogy alapításának évéig visszamenőleg is eltüntesse ételkiszállítási tevékenységéből a széndioxidot. Ennek érdekében védelmez 215 futballpályányi trópusi esőerdőt és támogatja 42 ezer fa elültetését, miközben arra is törekszik, hogy partnerei között minél többen legyenek azok az éttermek, amelyek környezettudatos megoldásokat alkalmaznak az ételek elcsomagolásakor.

Fiatal és a környezetvédelemre kiemelt figyelmet fordító cégként a Wolt egyik legfontosabb célja, hogy az ételek házhozszállításából fakadó károsanyag kibocsátást minél lejjebb szorítsa. Egyfelől nagyon akkurátusan meghatározta autókból, kerékpárokból, robogókból és motorkerékpárokból álló flottájának emissziós paramétereit: ezek metán- és dinitrogén-oxid-kibocsátása például elhanyagolható, így célirányosan a széndioxid eliminálásával foglalkozhat. Másrészt a vállalat elismert és tanúsított emisszió-kompenzációs projektekben veszt részt az Európai Unió legfőbb éghajlatváltozással kapcsolatos innovációs kezdeményezése, az EIT Climate-KIC-ben is igen aktív South Pole Grouppal közösen. A működését a fenntartható fejlődésnek szentelő társaság 2006-os alapítása óta működik együtt magán- és állami szervezetekkel, kormányokkal a széndioxid-mentesítés érdekében.

A Wolt minden hónapban kiszámolja a kiszállításokkal okozott összes CO2-kibocsátását, majd ezeket úgy kompenzálja, hogy úgynevezett széndioxidemissziós egységeket vásárol a South Pole-tól. Ezeket a krediteket jelenleg egy brazil és egy kolumbiai projektbe fekteti be. Brazíliában az Envira projekt támogatásával a Wolt 150 hektár trópusi esőerdőt védelmez: a körülbelül 215 futballpálya méretű terepen mintegy 25 000 fa található. A kolumbiai Vichada pedig az újraerdősítésről szól, ennek a projektnek a támogatásával a cég 42 000 fa elültetését finanszírozza. Azzal, hogy részt vesz a két minősített fenntarthatósági projektben, a Wolt minden házhozszállítása karbonsemlegessé válik – visszamenőlegesen, azaz a cég 2015-ös alapításáig visszanyúlóan.

Ráadásul nem is éri be a házhozszállítás karbonsemlegessé tételével: ételkészítő partnereit nagyobb hatékonysággal újrahasznosítható csomagolás bevezetésére ösztönzi – tekintettel arra, hogy ezek kisebb hatást gyakorolnak a környezetre. Eleve már kizárólag újrahasznosított papírtáskában szállítja ki partnerei ételeit, emellett törekszik egyre több olyan partnerrel együttműködni, akik keresik az újszerű megoldásokat, mint az elmosható ételtárolók használata az eldobhatók helyett, vagy gyorsabban, esetleg maradék nélkül lebomló, természetes alapanyagokból készült eszközök, csomagolóanyagok preferálása.

„Az, hogy igyekszünk minimalizálni ökológiai lábnyomunkat, alapvetően az éghajlatváltozás szempontjaiból fontos, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fenntarthatóság az üzleti oldalon is megtérül” – fogalmazott Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója, elsődlegesen az Y-és Z-generáció tagjaira utalva, akik számára a környezettudatosság már minimumelvárás a szolgáltatókkal szemben. Ennek megfelelően a klímatudatosság üzleti értelemben is kifizetődővé válik.

Forrás: Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.