10 hét, 9 ország és 13 000 kilométer

Április 18-án Düsseldorfból vág neki kalandos útjának 39 résztvevő, 21 lakókocsival, hogy átszelve a fél világot eljussanak Pekingbe.

A 39 résztvevő április 18-án kezdte meg kalandos útját Düsseldorfból és meg sem állnak a június 23-án megrendezésre kerülő pekingi “All in CARAVANING” vásárig. A résztvevők keresztülutazzák Berlint, Varsót, Rigát, a Volga-völgyét és a legendás nyugatot és keletet összekötő Selyemutat. A túrán felfedezik az érintett országok látványosságait, a völgyeket, a sivatagokat és a magas hegységeket. 

A tervek szerint a negyedik napon elérik Rigát és az utánakövetkező 10 napban körbeutazzák Oroszországot. Kazahsztánban átszelik a szakadékot Európa és Ázsia között majd Karakalpaksztánban felfedezik az Aral-tó környékét.  Ezután az északi útvonalon elérnek a Selyemútig majd meglátogatják Bukharát és Szamarkandot - hogy átéljék az Ezeregyéjszaka meséit.

Az utazásuk Üzbegisztánban és Taskentben folytatódik, ezután megnézik a 3300 méterrel a tengerszint felett lévő Tash Rabatot. Az utazásuk végéhez érve elérik Kínát. Kínában 10 napot töltenek majd a magas hegységekkel és sivatagokkal körbeölelt Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. Ezután átszelik a Taklamakan sivatagot és meglátogatják Tibet környékét. Végül elérnek a tervezett befejezéshez, azaz Pekinghez. A terveik szerint június 25-én indulnak majd vissza Mongólián, Szibérián és Oroszországon keresztül. 

A túra ötletgazdája Kostya Abert, aki kulcsfigurája a Traumtouren, másnéven az "álmok útja" mozinak Düsseldorfban. Abert és társa lenyűgöző hanghatások, speciális effektek és képek segítségével egy különleges álomutazásra viszi az oda látogatókat. 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.