1700 négyzetméternyi Magyarország Hamburgban

Hamburg városa minden év májusában a világ legnagyobb kikötői fesztiváljával ünnepli kereskedelmi központtá válását. A Kikötőszületésnap másfél milliós közönsége 1700 m2-es területen ismerheti meg a magyar különlegességeket, hiszen hazánk a hamburgi szenátus meghívására idén partnerországként szerepel Németország legjelentősebb szabadtéri vásárán. Glázer Tamás, a magyar megjelenést szervező Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: Németországban inkább a délnémet és a keletnémet területeken magas Magyarország ismertsége, így az észak-német központ új piaci lehetőségeket teremt a hazai turisztikai szolgáltatók számára.

1189-ben a keresztes háborúhoz nyújtott segítségért cserébe a német-római császár szabadságlevelet adott Hamburgnak. Ezt megünneplendő nagyszabású fesztiválnak ad helyszínt az Északi-Elba partja: május 5-étől 8-áig több száz program helyszíne lesz a kikötő hat kilométeres szakasza. A vízen és a szárazföldön zajló programsorozatban jelentős szerep jut a gasztronómiának: Magyarország emblematikus helyszínei és termékei mellett méltán híres konyháját is a bemutathatja a fesztivál látogatóinak idén, a Gasztroélmények évében.

A kikötő csomópontjának számító Kehrwiederspitze fősátrában 1700 m2 területen jelenik meg Magyarország. Budapest mellett Hévíz és Nyíregyháza is önálló standon mutatkozik be. Az országbemutató részeként árusítással egybekötött unicum-, pálinka- és ételkóstolóra kerül sor a magyar sátorban. A fesztivál idejére Hamburgba költözik a HelloWood faépítész csapatának a Hősök terén is kiállított, világító Budapest-installációja. A Rubik-kocka show mellett kézműves termékekkel, egyedi tervezésű ajándéktárgyakkal, játékokkal hívják fel a figyelmet Magyarországra.



Fontos esemény Magyarországnak a fesztiválon való megjelenés

Glázer Tamás kiemelte: az esemény különösen fontos megjelenési lehetőség hazánknak, hiszen Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek és vendégéjszakák száma a tavalyi értékekhez hasonló: közel 550 ezer német vendég töltött el mintegy 2 millió vendégéjszakát a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 2015-ben. A KSH adatai szerint csak az 5 napnál tovább tartózkodó turisták költése meghaladja a 120 milliárd forintos bevételt éves szinten – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. A fesztiválon számos fogyasztói réteg szólítható meg, hiszen a programok szinte minden korosztály számára kikapcsolódást nyújtanak. A látogatók többsége társasággal érkezik és visszatérő vendége a rendezvénynek, amely a német közönségen túl a skandináv országok és a szomszédos Svájc lakosainak figyelmére is számot tart. A 2016-os kikötőszületésnap idején egy munkaszüneti napnak is örvendezhet a német közönség, ami várhatóan tovább növeli a rendezvény látogatóinak számát.

Május 5-én Dr. Györkös Péter berlini magyar nagykövet köszöntőjét követően Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnok show-ja nyitja a magyar színpad programját. A Budapest Klezmer Band és a Rajkó Gyermekzenekar koncertje mellett operett és csárdás ad ízelítőt a magyar hangulatból, és látványosnak ígérkezik a tűztánc és a zsonglőrbemutató is.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.