Aggódnak a német turisztikai ágazatban dolgozók

Teljes joggal. Ugyanis csődhullámtól tartanak a német idegenforgalomban és vendéglátás területén tevékenykedők a sorozatos bevételkiesések miatt.

A második világháború óta a legnagyobb bevételkiesés keletkezhet és csődhullám kezdődhet a német idegenforgalomban és vendéglátóiparban az ágazat országos érdekképviseletének (Dehoga) kedden közölt adatai szerint.

A szervezet ismerteti, az ágazatban a járvány eddigi legsúlyosabb időszakában, áprilisban több mint egymillió munkavállalót kellett átállítani rövidített munkaidőre, és a március-augusztusi időszakban csaknem 60 százalékkal elmaradt a bevétel az egy évvel korábbihoz képest. 
A járványügyi korlátozások fokozatos visszavonása és a nyár javított ugyan a helyzeten, de még júliusban és augusztusban is 40 százalékot meghaladó bevételcsökkenést regisztráltak. A nyaraló- és kirándulóhelyeken működő szállodákban és vendéglőkben, különösen a teraszos vendéglőkben és sörkertekben igen élénk volt a forgalom, a városokban viszont "katasztrofális" helyzet alakult ki. A konferenciák, vásárok, a kulturális rendezvények és a sportesemények hiánya minden korábbinál súlyosabb csapás volt. Különösen az üzleti ügyben utazók és a külföldi vendégek maradtak el, áll az országos szálloda- és vendéglátóipari szövetség közleményében.

Kiemelték, hogy az ágazathoz tartozó vállalkozások több mint 6 százalékánál még mindig tart a kora tavasszal, a járvány elején elrendelt kényszerszünet. Ebbe a csoportba nemcsak zenés szórakozóhelyek tartoznak, hanem a legtöbb tartományban bárok és kocsmák is, amelyeknek a távolságtartási szabályok miatt nem éri meg kinyitni, vagy nincs engedélyük a folytatásra. Sok vállalkozás így az utolsó tartalékait felélve kezdi az őszt, és meglehet, hogy csődhullám indul a körükben. 
 Ezért az államnak az eddiginél több és hatékonyabb segítséget kell nyújtania a kocsmák, klubok és diszkók "tömeges kihalásának" megakadályozásához - tették hozzá, ismertetve egy felmérést, amely szerint az érdekképviseleti szervezet tagságának 64,9 százaléka elégtelennek tartja a kormányzati támogatási programokat.
 Németországban hozzávetőleg 45 ezer kereskedelmi szálláshely és 165 ezer vendéglátóhely működik a Dehoga statisztikái alapján. Az ágazatban nagyjából 1,8 millióan dolgoztak a járvány előtt. Az éves bevétel meghaladta a 80 milliárd eurót (28 800 milliárd forint).

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.