Amforákkal teli, hatalmas bizánci hajóra bukkantak orosz búvárok

Hatalmas, feltételezhetően bizánci hajóra bukkantak a Fekete-tengerben egy mélységi kutatással foglalkozó orosz búvárklub tagjai.

Roman Dunajev, a Rosztov-Dive nevű klub vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című orosz napilapnak elmondta, hogy Szevasztopol térségében, 86 méteres mélységben találták meg a mintegy 125 méter hosszú hajót. Nem árulta el az értékes lelet pontos helyét, hogy az illegális kincsvadászok ne bukkanhassanak rá.

Az orosz kutatóbúvárok vezetője annyit azonban elmondott, hogy a feltételezésük szerint bizánci hajón több száz amforát és egyéb tárgyakat szállítottak, amelyekkel annak idején a görög államvárosok kereskedtek. A Rosszijszkaja Gazeta internetes oldalán egy videofelvételt is közzétettek, amelyen jól láthatóak a tenger mélyén fekvő amforák is.

A hajót vastag iszapréteg borítja, ezért is maradhatott meg eredeti állapotában. Egyes szakértők úgy vélik, hogy bizánciak építhették, mások szerint a Krím félszigeten az időszámítás előtti 2300-tól létező Boszporoszi Királyság területén. Azt se zárják ki, hogy a Nagy Sándor makedón uralkodó halálát követően létrejött Szeleukida Birodalomban építették a most fellelt hajót.

{youtube|id=6e42aVMiZy4}

Viktor Lebegyinszkij történész szerint a 10-11. században készült tengeri közlekedési eszköz különleges, mert korának legnagyobb eddig fellelt példánya. Feltételezhetően egy másik hajóval ütközhetett, és emiatt süllyedt el. A régészek a kutatóbúvárok segítségével azt is meg szeretnék állapítani, hogy a másik hajó is ott fekszik-e a Fekete-tenger mélyén és mikor történhetett az ütközés.

A régészeti leletnek köszönhetően a szakemberek jobban megismerhetik az ókori kereskedelmi és kulturális kapcsolatok szervezését a Fekete-tenger régiójában, valamint a bizánci kereskedelmi hajózás működését.

Roman Dunajev azt reméli, hogy új fejezetet nyithatnak meg a Fekete-tenger északi részének történelmében.

Június elején az orosz védelmi minisztérium és az orosz Földrajzi Társaság közös expedíciója is csatlakozik a kutatásokhoz.

A Rosztov-Dive nevű búvárklubot 2002-ben hozták létre a második világháborúban elpusztult hajók felkutatására. A szervezet 2006 óta a Krímben is aktív kutatást végez - írta a Rosszijszkaja Gazeta orosz kormánylap.

A Krím félszigetet tavaly márciusban csatolták Ukrajnától Oroszországhoz.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.