Az emberek kevesebb mint fele tudja, hogy a a biológiai sokféleség csökken

A WWF számára készített egyik friss kutatás alátámasztotta, hogy sokan nem vagyunk tisztában azzal, milyen értékek vesznek minket körül, ahogy azzal sem, hogy ezeken az értékeken a saját létünk múlik. A világ tíz, biológiailag legsokszínűbb országában készített tanulmányból ugyanis kiderül: az emberek csupán 49%-a számára nyilvánvaló, hogy a biológiai sokféleség folyamatosan csökken, és csak 39%-uk tudja, hogy életük a természettől és annak sokszínűségétől függ - hiszen innen jutunk ételhez, ivóvízhez és tiszta levegőhöz. 

A riasztó számok mellett azonban bizakodásra okot adó adatok is napvilágot láttak: a válaszadók 70%-a érzi úgy, hogy egyéni felelőssége a természet megóvása, 65%-uk viszont úgy gondolja, kormányuk nem tesz hatékony lépéseket a természetvédelem terén. A megkérdezettek 80%-a fontosnak tartja, hogy a biológiai sokféleséget megőrizzük a következő generációk számára, a legtöbben pedig úgy vélik, ezt a célt leginkább az éghajlatváltozás, az erdőirtás, valamint a folyók és óceánok szennyezése áshatja alá.

A természet és a vadvilág fenyegetettsége sosem volt ilyen mértékű: a WWF legfrissebb Élő Bolygó Jelentése szerint 1970 és 2014 között a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek - ez kevesebb, mint egy emberi élet. 

"Otthonunk, a Föld egészségét mi, emberek veszélyeztetjük leginkább. Ha azonban most cselekszünk, még van időnk arra, hogy szembenézzünk az általunk okozott kihívásokkal. Hiszem, hogy ha az emberek valóban megértik, mi forog kockán, a kormányoktól és a vállalatoktól is elvárják majd, hogy a megoldás érdekében gyakorlati lépéseket tegyenek. Az emberi faj kiváló problémamegoldó, azonban erre a problémára még mindig nem fókuszálunk eléggé. Pedig egy olyan világot is létrehozhatunk, amely hosszú távon ellát minket tiszta vízzel és levegővel, korlátlan energiával és táplálékkal" - mondta a világ egyik legismertebb természetfilmese és a WWF nagykövete, Sir David Attenborough.

Colin Butfield, a WWF Egyesült Királyság vezérigazgatója és a sorozat természetvédelmi tanácsadója hozzátette: "Mi vagyunk az első generáció, aki tisztában van azzal, hogy mit teszünk a bolygónkkal, és az utolsó, aki tehet érte valamit. Ha világszerte hallatjuk a hangunkat, és kiállunk amellett, hogy a Földet meg kell óvnunk, akkor a vezetőinknek nem lesz más választása, mint meghallani minket"


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.