Az utolsó földi paradicsomok egyike: Uganda

Az élővilág a maga természetes közegében folyamatosan csökken, naponta hallunk ritkuló állatfajokról, az egzotikus flóra és fauna iránt érdeklődő a legtöbb helyen rezervátumokban, ipari méretű turizmus mellett szafarizhat, mely ugyan látványos, de valahogy mégsem az igazi. Elsősorban a hegyi gorillák megfigyelése miatt esett választásunk Ugandára, és utunk során hamar rájöttünk, hogy az afrikai ország az utolsó földi paradicsom, legalább is egyike azon helyeknek, ahol az érintetlen természet a maga valójában megcsodálható.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Körutazásunk alatt szinte az egész országot bejártuk, a leglátványosabb és legfontosabb nemzeti parkok hatalmas területeit, majd háromezer kilométert utazva földutakon, frissen épített, modern, burkolt autópályákon és zötyögős, lassú hegyi szakaszokon egyaránt.

Hihetetlenül változatos táj

A kelet-afrikai szavannáktól a nyugat-afrikai buja esőerdőkig és ezek átmeneti tájegységei mind megtalálhatók itt: vulkáni hegyek, teraszos hegygerincek, fennsíkok, krátertavak, vízesések. Az egyik órában még a sárgás növényzetű, akácfákkal benőtt szavannán autózunk, a következő órákat pedig trópusi esőerdők mentén, a zöld smaragd színeiben pompázó növényzet között tesszük meg. Erdősége 4,9 millió hektáron terül el, ami az ország kb. egynegyede. Itt ered a Nílus, bár ebben vitáznak Ruandával, hiszen ők is maguknak tudják a folyó forrását.

A teljes utazás szervezését egy kis helyi irodára bíztuk, amelyre a világháló jóvoltából találtunk rá. Kerestük a legjobb utazásszervezőt Ugandában, és megtaláltuk azt a csapatot, akik tökéletes idegenvezetést, programot, szállásokat és feledhetetlen élményt nyújtottak.

A plusz gyönyörűség mindezek felett az a jó érzés volt, hogy az utazásszervező bevételével a helyi közösséget is támogatja, részben ezzel a céllal alakult. Működésükhöz egy Londonban élő olasz munkatársuk teljesen önkéntes alapon végzi a cég marketingjét. Szokatlan és megnyerő ez a felállás.

Uganda egyik legnagyobb védett területe a Murchison Nemzeti Park: az Albert-tó és a Fehér-Nílus határolja több mint 5700 négyzetkilométeres területét. Itt több órás hajókirándulás alatt fotózhattuk a parti élővilágot: bivalycsordák, elefántcsaládok a parton és a vízben lubickolva, antilopok, a hatalmas nílusi krokodil és vízilovak sokasága nyűgözi le az embert. Nem beszélve a szivárvány minden színében pompázó madarakról, melyeknek több mint 400 faja él ezen a vidéken, többek között a szürke koronás daru, mely az ország nemzeti madara. A park munkatársa hihetetlen figyelemmel volt az utasok felé, nem mulasztott el egyetlen jó helyzetet sem, hogy a legtökéletesebb pillanatot kapjuk lencsevégre.

Az afrikai öt nagyvadból néggyel már ebben a parkban találkozhattunk, még a tökéletes álcával bíró leopárddal is. Szintén itt él a Rotschild-zsiráf, melynek jellegzetessége, hogy kb. 40 cm-rel magasabb az egyéb zsiráffajoknál. És nem csak egy-egy látható, csoportosan kószálnak az akáciák között.

A táj lélegzetelállító, legnagyobb attrakciója a Murchison-vízesés, a fotószafarikon kívül az extrém horgászat kedvelői is szívesen látogatnak ide.

Következő állomásunk a Kibale Nemzeti Park volt, mely nagyjából 2000 csimpánz otthona. Körülbelül két és fél órás gyaloglás után találkozhattunk a csodás állatokkal, akik sok figyelemre nem méltattak, mivel a gyümölcsérés szezonjában leginkább a fákat látogatták előszeretettel. Ez a túra nem volt különösebben fárasztó, a terep könnyű, a dzsungel kitaposott ösvényei jól járhatók voltak.

A hihetetlen élmények folytatásaként örömmel fotóztuk a csimpánzokat, és ismét csak elámultunk azon, milyen jó látvány, amikor az állatok szabadon élnek.

A parkok sorában a Queen Elisabeth Nemzeti Park talán a leghíresebb. Az Edward- és György-tavak között épült a Kazinga-csatorna, a hatalmas vizekben rengeteg víziló nyüzsög, melyek akár a lodge-ok területére is bemerészkednek. Nem kell meglepődni, ha a vízparti lodge-ban figyelmeztetnek az esti sétáknál, hogy akár elefánttal vagy leopárddal is szembe találkozhat a kedves turista. Részünkről egy hatalmas fekete vaddisznó és egy leopárd jutott meglepetésül. Kicsit kimozdulva a természet csodáiból betekinthettünk az ugandai mindennapokba is. Turistaprogramként megnéztünk egy sólepárlót és annak munkálatait. Sajnos ez nem volt vidám hely, itt szembesültünk egy kis ugandai valósággal, ahogy azt az itt lakók megélik. A sófeldogozás során kiáramló kénes vegyületek között több órát eltöltő férfiak és nők (utóbbiak hátukon kisgyerekkel) életre szóló egészségkárosodást szenvednek. De nincs más megélhetési lehetőség.

Egyébként a nemzeti parkokban vagy körülöttük lakó közösségek a parkok bevételének 15%-át megkapják, amit jó tudni. Bízunk benne, hogy ez tényleg így van, hiszen Ugandában a korrupciónak nincs felső határa… A helyi üzemek látogatása is azért fontos, mert abból is bevételt adunk az embereknek, akik igen rossz körülmények között élnek.

Szociális háló nem létezik, a lakosság 70%-a munkanélküli, az iskolázottság aránya szintén alacsony. Úton-útfélen sok iskolába botlottunk, leginkább alapítványok által működtetve. A sok kisgyerek az utak mentén sietett az órákra, szép, tiszta egyenruhákban. Aztán beérve a falvakba, láttuk azokat az apróságokat is, akik koszos, rongyos ruhákban ténferegtek. Nyílván az ő családjuk sem ruhát, sem iskolát nem tud finanszírozni.

A szegénység ellenére nagy pozitívum, hogy sehol sem akadtunk kéregetőkbe, erőszakosan nyomuló árusokba. Az emberek általában kedvesek voltak velünk, mosolygósak, vagy ügyet sem vetettek ránk. Természetesen a falvakban megbámulták a nadrágba öltözött turistákat, mint nőket. A kisebb településeken még élénken élnek a hagyományok, a nők sora nem a legvidámabb, és öltözékük nem lehet férfias. Még Kampalában sem zavartak minket semmivel sem. Pedig nagyon kevés turistába botlottunk, alig-alig láttunk hozzánk hasonló bámészkodókat. Részben az esős évszak közeledett, így a turistaszezon véget ért, másrészről Uganda még nem tömeges úti cél – a mi nagy szerencsénkre.

Bwindi: az út fénypontja, a gorilla trekking

Uganda délnyugati részén, egy misztikus esőerdőben él a világ hegyigorilla-populációjának a fele. A jó hír, amit a vadőröktől megtudtunk, hogy itt a gorillák szépen szaporodnak, nő az állomány. Akárhogy is, ez a túra nem kíméli az embert. Kifejezett hegymászás 2000 méteres tengerszint feletti magasságon, esőerdőben, minimum kettő, de akár – mint a mi esetünkben is – négy órába is telhet, mire rátalálunk a gorillacsaládra. Ezután egy óránk van, hogy figyeljük őket. Szerencsére a több méteres hivatalos távolság, amit az állatok és a turisták között tartani kellene, a valóságban egy-másfél méterre is lecsökkenhet, ami életre szóló élmény volt. A gorillák, csakúgy, mint a megfigyelhető csimpánzok már megszokták ezt a helyzetet. Az utóbbinál két, a gorilláknál ennél is több évbe kerül, mire a vadőrök hozzászoktatják őket az ember jelenlétéhez, ami persze szigorú szabályokhoz kötött. A látogatható állatcsaládok nem cirkuszi szelídített majmok, hanem nehéz és sok energiát, pénzt felemésztő munka után eltűrik az ember közelségét. A gorillales alatt azért tudni illik, hogy az őserdőben élnek vad majomcsaládok, bivalyok és erdei elefántok is, melyek egyáltalán nem respektálják a turistákat. Ezért a biztonságunk érdekében a fegyveres vadőrökön kívül felfegyverzett rendőrök is kísértek bennünket. De valószínűleg a legnagyobb veszedelmet az orvvadászok jelentik a látogatókra is.

Utunk ezen részéről nem lehet eleget áradozni, olyan csodálatos, megható élmény volt. Az egész ugandai utazás alatt érezhettük, hogy részvételünkkel mi is hozzájárulunk olyan becses értékek megőrzéséhez, melyek a Föld igazi kincsei, részei. A helyi iroda Ruandával egybekötött gorillafigyelést is szervez, és az igazi kalandvágyók, elkötelezett főemlősimádók elutaznak Kongóba is, ahol a síkvidéki gorillákat lehet megfigyelni. Ez utóbbi még nagyon veszélyes úti cél, így ha Kongó nem is, de egy újabb ugandai gorillales összekötve Ruandával biztosan szerepel útiterveink között. Útitársaim – hármasban voltunk – közül Zsuzsi mama a maga 75 évével becsülettel végigjárta a nehéz terepet, de visszaútban már nem bírta a kimerítő gyaloglást. Ekkor érkezett érte az ugandai helikopter: a közeli faluból férfiak csapata felrohant a hegyre, és háncsból készített, kényelmes hordágyon lehozták a fáradt utazót. Ez a kissé költséges lejövetel nagy vidámságot keltett a falusiaknál, és végül is mi is jót szórakoztunk.

Végezetül a Lake Mburo Nemzeti parkban madarat figyeltünk és szerencsénkre láttunk is egy különleges külsejű „shoebill” madarat. A mocsaras vidéket papirusznád és vízililiomok díszítik és csónakban ülve nagyon hangulatos a program.

Az ugandai vadvilág részben a pár évtizede még zajló polgárháború alatt nagyon megsérült, ezért sok helyre újra betelepítették az őshonos fajokat. Ez a folyamat még ma is zajlik, például a világszerte veszélyeztetett orrszarvúk egyelőre csak rezervátumban élnek. Elegendő anyagiak hiányában sajnos állatorvos kevés helyen van a parkokban, de szerencsére nemzetközi orvosok és kutatók rendszeresen járják az országot. A pénzt hozó turizmust segíti az UWA (Ugandan Wildlife Authority) vadőr- és idegenvezető-képzése is. A helyi szakembereknek rendszeresen kell vizsgázniuk különböző tárgyakból. A mi idegenvezetőnk érkezésünk előtt kapott elismerő oklevelet a tanfolyamról, amiben többek között a biztonságos autóvezetés, az udvarias kommunikáció is szerepelt.

Szervezőirodánk a szafariprogramokon kívül (Uganda és Ruanda) kávéültetvény-programot is kínál, ahol az organikus kávétermesztést és -készítését lehet megismerni. Ennek szerencsére mi is részesei lettünk, ajándékba kaptunk utunk végén nem csupán egy élvezetes bemutatót az ültetvényen, de egy nagy pakk csodás ugandai organikus kávét is.

A biztonságról

Mint már említettem, nem volt semmilyen kellemetlen tapasztalatunk. Természetesen ehhez hozzájárul, hogy állandóan velünk volt a helyi idegenvezető, aki nagy odafigyeléssel mutatta be országát. Belekóstoltunk a tradicionális ételekbe egy helyi étteremben. A lodge-ok kiválóan felszereltek, tiszták és kényelmesek voltak. Helyi irodánk egy holland tulajdonban lévő lodge-hálózatot használ, így laktunk a Nílus partján, dzsungel közepén, hegy tetején, finom ételeket ettünk és türelmesen vártuk az igen lassú kiszolgálást. Végül is, ha az ember szabadságon van, minek a rohanás?

Uganda sajnos bővelkedik betegséghordozókban is, ezért az oltások és a malária elleni védekezés mindenképpen ajánlott, a sárgalázoltás pedig kötelező.

Nem esett szó a modern Kampaláról és a nagyobb városokról, arról, hogy a 10 km-es hegyi utat 2 óra alatt lehet megtenni és még sok más érdekességről.

Így csak azt ajánlom, hogy akinek kedve van, pattanjon ki egy kis időre komfortzónájából, és nézze meg Ugandát, amíg el nem lepi a tömegturizmus, amíg a helyiek kedvesen és türelmesen fogadják a bámész turistákat!


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.