Bécs nyerte az Európai Mobilitási Hét díját

Az Európai Mobilitási Hét díját a 2500 résztvevőből idén a színes fenntartható közlekedési stratégiájáról is ismert Bécs városa nyert el. Az Európai Mobilitási Hét célja a környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése - közölte csütörtökön Bécs város budapesti képviselete.

Az Európai Bizottság a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés ösztönzése céljából minden évben szeptember 16. és 22. között rendezi meg az Európai Mobilitási Hetet, amely évről évre nagyobb népszerűségnek örvend. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányán az elmúlt évben mindösszesen 2.500 település vett részt és szervezett rendezvényeket fenntartható közlekekedéssel kapcsolatosan. A szakzsűri a kampányban résztvevő és a fenntartható mobilitást kimagaslóan támogató városok közül a legkiválóbbat az Európai Mobilitási Hét díjával tünteti ki, amelyet idén Prága és Granada jelölése mellett Bécs szerzett meg.

„Az ilyen magas szintű elismerés hatalmas megtiszteltetés számunkra. Bécs város vezetésének továbbra is célja, hogy a gyaloglást, biciklizést és a tömegközlekedést ösztönözze“ – nyilatkozta Bécs polgármester-helyettese, Maria Vassilakou a díjátadó kapcsán. Az osztrák főváros vezetése a városlakókat évek óta számos kezdeményezéssel, rendezvénnyel és infrastrukturális intézkedéssel ösztönzi a fenntartható közlekedésre. A szakértői bizottság az eredmény kihirdetése során a bécsi környezetvédelmi projektek közül a bécsi Mobilitási Ügynökség (Mobilitätsagentur) által létrehozott Streetlife-fesztivált, a teherbringák beszerzésére kiírt 2017-es támogatási programot, valamint a város által finanszírozott teherbringa-kölcsönző hálózat jelentőségét méltatta.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.