Bővítik és fejlesztik Afrika egyik legforgalmasabb repülőterét

Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2018-ban az Etiopiában található Addisz-Abeba Bole nemzetközi repülőtere háromszor annyi utast tud fogadni és kiszolgálni, mint most.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A repülőtér igazgatója, Hailu Gebremariam elmondta, hogy évről-évre növekszik a reptér forgalma, ezért elengedhetetlenné vált a bővítés. Ennek érdekében egy teljes új terminált és kiszolgáló épületeket fognak felépíteni. A reptér jelenleg 7 millió utast fogad évente, emellett az afrikai kontinens egyik első számú tranzitpontja, ahonnan a világ legtöbb országába el lehet jutni. Az etióp kormány azt várja a fejlesztésektől, hogy a következő 15-20 évben legalább 20 millió utast tudnak majd fogadni évente. Az új terminál és kiszolgálóegységek létesítésével pedig a hosszú sorbaállásokat és az átszállások idejét szeretnék csökkenteni. A beruházás körülbelül 300 millió dollárba fog kerülni, és ha minden a tervek szerint halad, akkor 2018-ban már átadhatják az új terminált. A kivitelezéssel a China Communication Contstuction Company bízták meg.

A reptér fejlesztése mellett az etióp légitársaság is folyamatos átalakuláson megy keresztül. Az afrikai kontinens legjobb légitársaságának megválasztott Etiophian Airlines nemrég vadonatúj Boeing Dreamliner repülőgépeket szerzett be, és a tervek szerint további beszerzések is lesznek. A légitársaság emellett folyamatosan bővíti járatait. Az IATA felméréseiből pedig kiderült, hogy az Ethiopian Airlines Afrika legjövedelmezőbb légi vállalkozása.

Forrás: Globoport


Visszatér az Uber Magyarországra!

Visszatér az Uber Magyarországra! 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.